Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)
74 gyermeket annak mely életévéig legyen köteles eltartani, megállapított jogszabály, vagy állandóan követett birói gyakorlat nem létezik, hanem ez, mint azt a kir. Curia már több izben kimondotta, az esetről-esetre fenforgó körülmények és viszonyok mérlegelése mellett való megállapításától függ, mely megállapítás a ténykérdések keretébe tartozván, ez irányban sikeres felülvizsgálatnak csak akkor van helye, ha a ténymegállapítás valamely jogszabályba ütközik. Minthogy pedig a felebbezési bíróság e tekintetben tévesen egyedül a birói gyakorlatra hivatkozva a jelen esetben fenforgó körülményeket és viszonyokat a megengedett szabad mérlegelés körébe nem vonta, ítéletének neheztelt része a felülvizsgálatra nem alkalmas, amiért is azt feloldani s ugyanazt a bíróságot az e végzés rendelkező része szerint további eljárásra utasítani kellett. 38. A házassági szerződés értelmében köteles volt a férj neje hozományát biztosítani, ha a házasfelek közt az egyenetlenségek annyira elhatalmasodnának, hogy egyikük vagy másikuk a közös lakást elhagyná és oda négy hét alatt vissza nem térne. Az elöljáróság által kiállított bizonyítvány alapján, mely szerint a nő négy hétnél hoszabb idő óta szüleinél, férjétől különváltan él, a férj az ellene a hozomány összege erejéig elrendelt biztosítási végrehajtás ellen beadott kifogásával elutasittatott. (Curia 1902 október 1. 0629/902. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla : Az elsöbiróság végzését megváltoztatja, a végrehajtást szenvedőnek az elrendelt biztosítási végrehajtás elleni kifogását elutasítja. indokok: Az A. a. közjegyzői okiratba foglalt szerződés 7. pontja értelmében az esetre, ha a házasfelek közt az egyenetlenségek ann)ira elhatalmasodnának, hogy egyikük vagy másikuk a közös lakást elhagyná és oda négy hét alatt vissza nem térne, köteles a férj neje hozományát biztosítani. Tekintve, hogy a budapesti VII. ker. elöljáróság által 1902 április 20. kiállított A. a