Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)
75 fekvő közokiratot képező bizonyítvány által bizonyítva van, hogy a végrehajtató 1902. évi márczius 22-ike óta szüleinél, férjétől különváltan él ; tekintve, hogy ezen különélés ténye által egyúttal a felek közti egyenetlenség elhatalmasodásának ténye is bizonyitva van, miután a házastársi együttélés tartós megszakítása a házasfelek érzelmi közösségének megbontását, vagyis az egyenetlenségek elhatalmasodását is igazolja ; tekintve, hogy e szerint ama tények beállta, melyhez a teljesítés kötve van, az 1874: XXXV. tcz. 111. §-a utolsó bekezdésének megfelelöleg közokirat által kimutatottnak tekintendő, tekintve, hogy az A. okjrat azt, hogy a végrehajtást szenvedő nejétől 50,000 K hozományt átvett, bizonyítja ; az elsőbiróság végzésének megváltoztatása mellett a végrehajtást szenvedőnek az elrendelt végrehajtás ellen beadott kifogását elutasítani kellett. (1902 június 12. .4502/902. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság végzése indokaiból helybenhagyatik. 39Az engedményes megbízhatja az engedményezőt azzal, hogy az engedményezett követelést az engedményező a saját neve alatt behajthassa. (Curia 1902 október 2. 5280/902. sz. a.) A budapesti kir. törvényszék: Felpereseket keresetükkel elutasítja kereshetőségi jog hiányából, mert az A. a. beügyelt s nem kifogásolt engedményekkel igazolva van, hogy felperesek a kereseti követelés 2500 frtnyi részét M. A. ügyvédre, 3961 frt 24 krnyi részét pedig dr. D. G.-ra engedményezték teljes tulajdonjoggal ; a követeléshez való összes jogok, tehát a kereshetőségi jog is az engedményezettekre szállott át, akik azonban a perbe felperesek jogutódaiként be nem léptek, a követelés tekintetében tehát érdemben ítéletet hozni nem lehetett. (1901 május 9. 1648/901. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, felpereseknek kereseti jogát megállapítja s az elsőbiróságot a pernek érdemben való elbírálására utasítja. Indokok: Igaz ugyan, hogy engedményezés esetén az enged-