Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXI. kötet. (Budapest, 1902)

i33 téki ügyében 1887 január 10-én tartott tárgyalásnál létrejött G. a. egyezséggel hatályon kivül helyeztetett volna, mert ezen okirat tartalmából nyilvánvaló, hogy a N. I. hagyatéka feletti tárgyalásnál N. E. és a felperes, mint akkor még kiskorú képviseletében eljáró magángyám részéről kijelentést nyert, hogy az F. a. okirat a hagyatéki ingatlanok megosztására alapul fogadtatik el és sem ezen tárgyalásnál nem tettek az érdekelt örökösök oly nyilatkozatot, hogy ama közjegyzői okiratban foglalt más irányú rendelkezésektől elállanának, sem nem bizonyittatott, hogy azoktól való elállásra nézve N. E. és felperes között utóbb bármikor megállapodás törlént. Az F. a. okirat 6. pontjában foglalt N. E. által elfogadott az a rendelkezés tehát, mely szerint N. I. a halála után gyermekeire E. és O.-re átháruló és az egyezségben megjelölt ingatlanokra vonatkozó tulajdonjogot akként korlátozta, hogy azokra az öröklési jog a nevezett gyermekek törvényes örökös nélküli elhalálozása esetén egymás irányában fen maradjon, teljes hatályában fenállt N. E.-nek elhalálozása idején is és nem változtatott azon a G. a. foglalt s felperes érdekében gyámhatóságilag jóváhagyott az a megegyezés sem, mely szerint az előbb elhalálozó örökösnek biztosíttatott az a jog, hogy az életben maradó örökösnek, illetve testvérnek azon esetre, ha az szintén magtalanul halna el, ama fekvőségre, mely róla testvérére száll, utóörököst nevezhessen, mert ez az egyezség joghatályosnak nem tekinthető. Az F. a. értelmében ugyanis felperes N. Ö. azon ingatlanoknak, melyekre a N. I. által tett rendelkezéssel utóöröklési joga biztosíttatott, N. E.-nek törvényes leszármazók nélkül való elhalta esetén korlátlan, tehát olyan tulajdonosává volt válandó, kinek az ingatlanok feletti rendelkezés mind élők közt, mind halál esetére jogában áll; az ő képviseletében eljárt magángyámnak e jogról viszteher nélkül való lemondása ennélfogva a felperes érdekét nagy mérvben sérti és őt az 1877. évi XX. tcz. 113. §-ának utolsó bekezdése értelmében a gyámhatósági jóváhagyás megtörténte mellett sem kötelezi. Korlátolva lévén tehát az ingatlanokra vonatkozóan az örökhagyó N. E.-nek tulajdonjoga a felperes utóöröklési jogával és ezen ingatlanokra nézve felperes nem a N. E. által alkotott végrendelet, hanem a közös apa N. I. rendelkezése alapján birván öröklési joggal, ebből követ-