Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIV. kötet. (Budapest, 1899)

io4 iránt beperel tettek, a fenyegető végrehajtás elöl csak ugy véltek menekülhetni, hogy egyességileg elfogadták Weisz Józsefnek azt a propositióját, hogy egy 50 forintos váltót kiállítanak, s ezért meg­kapják az 50 frt névértékű részvényjegyet. Ezenkívül, hogy az ügyvéd is ki legyen elégítve, Zimmermanné kénytelen volt még perköltség czimén 2 frt készpénzt és 5 frtos váltót adni dr. W-nek, Sz. pedig egy 15 frtos váltót. Weisz József igazgatónak ezen eljárása, melyet hozzájárulásá­val és támogatásával dr. W. is elősegített, szintén a 379. és 381. §. 2. pontja szerinti tényálladék alkatelemeit mutatja fel, mert jól tudván, hogy ezek a felek is áldozatai a lelketlen ügynökök­nek és Weisz József hivatalbeli elődjének, jól tudván továbbá, hogy az 50 frtos váltóért adott részvényjegy a szövetkezet kedve­zőtlen vagyoni állásánál fogva semmit sem ér, mégis a feleket a szövetkezettel szemben való igazi viszonyuk iránt tévedésben tartva és az ellenértékül adott részvényjegy értéke iránt tévedésbe ejtve, a feleket ujabbi 50 forintnyi váltókötelezettség erejéig megkárosí­totta, mely károsítás különösen akkor öltött komolyabb alakot, amikor a szövetkezet ezen váltókat Weisz F.-nek engedte át, ki azokat a panaszosok által becsatolt végrehajtási rendelvények szerint lefoglalta. Dr. W.-t a kir. ügyészség 92 rendbeli csalás bűntettében való bűnrészességgel vádolja, mert dr. W. jól ismerte a szövetkezet viszonyait és mint fizetéses állandó jogtanácsosa és ügyvédje a szövetkezetnek, Weisz Józseffel és a többi vádlottakkal már előre egyetértett az elkövetendő csalások iránt és hozzájárulásával az elkövetést elősegítette, a követelések behajtásával pedig a csalás­ból származó hasznot biztosította, megvalósította. Ezen vád azonban el nem fogadható, mivel az előzetes egyetértés iránt elegendő bizonyíték fen nem forog. A mennyiben azonban kétségtelennek látszik, hogy dr. W. a szövetkezeti állapotokat tényleg ismerte és tudta, hogy már kez­det óta hogyan történt a tagok összetoborzása, megállapíthatónak mutatkozik, hogy rosszhiszemüleg járt el akkor, amikor a csalás­ból származó követelések behajtása végett a becsapott feleket beperelte és ezzel a csalásból származó haszon biztosítására utólag ő is közreműködött. így nevezetesen megállapíthatónak látszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom