Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIV. kötet. (Budapest, 1899)

7i Es mert törvény szerint a férj tartozik nejét eltartani és a közös háztartás szükségleteit fedezni, másfelől pedig ugyancsak törvény szerint a vagyonos gyermek vagyontalan kereset- és munkaképtelen szülőjét eltartani köteles, ez az alperest terhelő eltartási kötelezettség tehát alperes helyett nem hárítható át fel­peres nejére s igy ezeknek a most idézett jogszabályoknak mellő­zésével tévesen jelölte ki a felebbezési bíróság felperes elutasítá­sára alapul felperes nejének kis vagyonkáját, mely a neje szük­ségleteinek fedezésére is alig elegendő. Felperesnek most részlete­zett panaszai alaptalanok. A felebbezési bíróság felperest kereseté­vel nem abból az okból utasította el, hogy felperes az alperes által felajánlott természetben való tartást vagy pedig közintézet­beni elhelyezéssel kiszolgáltatandó ellátást el nem fogadta ; ezt csak tényállás gyanánt állapította meg s ez különben egymagá­ban nem is szolgálhatna felperes keresetének elutasítására, mivel felperes házasságban élvén, ez a körülmény alperes részéről a ter­mészetben való eltartást, a mennyiben az csupán felperes szemé­lyére vonatkozik, kizárná, mivel felperes olyképen a természet­ben való eltartást vagy közintézetben való elhelyezést elfogadn nem köteles. A felebbezési bíróság felperest keresetével azért utasította el, mert megállapította, hogy felperesnek neje oly vagyonnal bír, mely a közös háztartás fedezésére elegendő, és ebből folyólag kimondotta, hogy a közös háztartás költsége elsősorban a házas­felek vagyonából fedezendő. Ezzel a felebbezési bíróság jogszabályt nem sértett, mert habár hazai jogunk az iránt, hogy a nő férjét eltartsa, ren­delkezést magában nem foglal, ebből azonban csak az következik, hogy a vagyontalan férj nejétől különélés esetén sem követelhet tartásdijat, még ha az a nő hibájából történt is, de a házassági együttélés tartama alatt a nő külön vagyonának jövedelme ép ugy, mint a férj külön vagyonának jövedelme a közös háztartás szükségleteire fordítandó, és abból, hogy a férjének vagyona nincs, mely miatt a törvény által reá ruházott annak a kötelességének eleget nem tehet, hogy a közös háztartás költségeit fedezze, egy­általában nem következik, hogy ez okból a nő vagyonának jöve­delmét a közös háztartás költségeinek fedezése alól kivonhassa, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom