Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XII. kötet. (Budapest, 1899)

58 államrendőrségnél ismeretlen tettes ellen családi állás elleni bűn­tett miatt. A gyermek megérkezvén B.-ékhoz, B. G. nem ismerte el magáénak s az elöljáróságnak adta át. Ez alapon indult meg a bünvizsgálat, mely a fenti tényállást deritette ki. I. Sz. azt állítja, hogy a gyermeket a legjobb hiszemben küldte B. G.-hoz, mert azon meggyőződésben volt, hogy tőle hozták hozzá ; minthogy azonban megállapíthatónak Ígérkezik, hogy L. M. a gyermek átadásával annak küldőjét világosan megnevezte, s minthogy az átadott keresztlevélből is kitűnik, hogy a fiu H. G. gyermeke ; s minthogy B. G. vallomásából is megállapítható, hogy ő tudomására hozta I. Sz.-nak, miszerint a tőle született gyermek leánygyermek volt, s értesítette őt annak az esetet meg­előző elhalálozásáról is ; s minthogy ezekből megállapítható, hogy vádlott jobb tudo­mása ellenére azért tette ki a gyermeket a hajóra, hogy azt idegért családba becsempészsze, s habár ez meg nem történt is, a kitétel fenforog : vádlottat a Btk. 254. §-ába ütköző családi állás elleni bűn­tett miatt vád alá helyezni kellett. Vádat emelt továbbá a kir. ügyészség ugyancsak I. Sz., vala­mint H. G. és S. G. ellen a Btk. 400. §. 1. pontjába ütköző közokiratbamisitás büntette (helyesebben vétsége) miatt az alapon, hogy nevezettek együttesen közreműködtek arra, miszerint H. G. törvénytelen gyermekének anyakönyveztetésénél valótlan adatok kerüljenek az anyakönyvbe. Azonban ezen indítványt nem tehette a kir. törvényszék magáévá : mert habár kétségtelen, hogy midőn nevezett terheltek tgyüttés eljárással közreműködtek arra, miszerint H. G. törvény­telen gyermeke nem létező apa nevére, mint törvényes, anya­könyveztessék, a Btk. 400. §. 1. pontjában meghatározott vétséget követték el ; mégis, minthogy ezen vétség a valótlan adatok bevezetése által befejeztetett, nyilvánvaló, hogy az elévülés ezen időponttól veszi kezdetét, már pedig a bevezetés történt 1890 május i-én,

Next

/
Oldalképek
Tartalom