Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)

49 nak. Vádlott fiának vallomását pedig, a ki egyedül bizonyítja, hogy vádlott a sértettet három havi próbaidőre fogadta fel és hogy sértett mondott fel a vádlottnak, vádlotthoz való viszonyánál fogva aggálytalannak és ez okból olyannak, a mely az alapperbeli terhelő bizonyítékokat elenyésztetni elegendő lenne, elfogadni nem lehet ; és miután az ujrafelvétel során kihallgatott vádlott nejének a vizsgálóbíró előtt tett vallomása azért, mert eskü alatt kihallgatva nem lett és mert vádlotthoz való viszonyánál fogva vallomása aggálytalannak nem tekinthető, birói figyelembe nem részesülhet ; mindezen okokból következik, hogy az alapperben vádlott elitéltetésére szolgált és a kir. Curia 623/95. sz. ítéletében felsorolt terhelő bizonyítékok az ujrafelvétel során beszerzett adatokkal meg nem döntettek, azért a kir. törvényszék ítéletét megváltoztatni, s az alapperben hozott Ítéleteket joghatályukban fentartani kellett. (1897 november 8. 2560. sz. a.) A m. kir. Curia itélt : A kir. tábla ítélete megváltoztatik és a kir. törvényszék ítélete hagyatik helyben. Indokok: Az alapügyben hozott curiai ítélet indokolásában egyik sarktétel az, hogy Szamek Illés a saját aláírásával ellátott írásbeli megállapodás alapján fogadván fel szolgálatába Schvartz Ignáczot, minthogy ebben az Írásbeli megállapodásban a három havi próbaidő nem köttetett ki, hamis a Szamek Illés részéről letett főeskü első része, mely szerint t. i. Szamek Schvartzot a kölcsönös felmondási jog kikötése mellett három havi próbaidőre) vagyis 1892 márczius i-ig fogadta fel. Semmisem világosabb mint az, hogy az alapügybeli eljárásban a 2. 7. a. kezelt írásbeli megállapodás oly okiratnak vétetett, melynek hitelességéhez szó nem fér. Az ujrafelvett eljárásban és itt is csak a végtárgyaláson tünt azonban szembe és derült ki, hogy ez az okirat csonka, nevezetesen hiányzik a középső része, mire nézve Schvartz Ignácz azt a felvilágosítást adja, hogy zsebében hordván az okiratot, az igy rongyolódott el, a közvetlen megszemlélés pedig azt mutatja, hogy a hiányzó rész, miként a kir. törvényszék ezt helyesen részletezte, le van metszve. Ezt az egészen uj ténykörülményt lehetetlen fontosnak nem tekinteni, ha figyelembe vétetik, hogy az okirat felmutatását az alperes, t. i. Szamek az 1892 április 4-én tartott tárgyalási jegyDöntvénytár, harmadik íolyam. XI. 4