Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)
I6Q oldatott, vagy pedig abban a büntető ügyben, melyben a zár foganatosíttatott, jogerős felmentő Ítélet nem hozatott ; tekintve, hogy ezen büntetőjogi felelősségének tartama alatt elkövetett és a Btk. 359. §-a alá eső büntetendő cselekmény beszámítása nem szűnik meg az által, hogy később a cselekmény elkövetése után felmentő ítélet hozatott, mert a büntetendő jogsérelem a hatósági zár megsértésével teljesen bekövetkezett ; a 3fq. §-ban foglalt tényálladék befejeztetett : ezeknél fogva Zecker Ágost vádlottra nézve a másodbiróság ítéletét megváltoztatni és a kir. törvényszék ítéletét ezen és az abban felhozott indokokból, a többi vádlottakra nézve pedig a kir. táblai ítéletet a jogsértő szándék hiányára fektetett indoka alapján helybenhagyni kellett. 76. A szövetkezeti tag felmondásának hatályára nézve teljesen közömbös, hogy a szövetkezet a kellő módon történt felmondást tudomásul vette-e, mert a kereskedelmi törvény 235. §-a értelmében a szövetkezeti tagnak feltétlenül joga van a szövetkezetből előleges felmondás mellett kilépni. Az üzletrész kifizetését a korlátolt felelősségű szövetkezetnek tagja a kereskedelmi törvény 254. §-ában meghatározott elévülési idő lejártával követelheti, ha addig a társaság feloszlása el nem határoztatott. (Kereskedelmi törvény 237. §-a.) Ezen időponttól kezdve a szövetkezet a felmondott üzletrész után törvényes késedelmi kamatot köteles fizetni. A szövetkezeti alapszabályoknak az az intézkedése, hogy a felmondott részjegyek a felmondási idő lejárta után a mérlegszerű vagyon 90 százalékán váltatnak be, mint a törvénynyel ellenkező, hatálylyal nem bir. (1898 február 9. 613. sz. a.) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék : Alperes köteles a kereseti 125 frt tőkét és járulékát megfizetni. Indokok: A kereset szerint felperes az alperesi szövetkezetnél öt részjegyre 125 frt befizetést teljesített; részjegykönyvecskét