Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)

i6.3 tetik, a vádlott büntetése pedig három havi fogházban és behajt­hatlanság esetében öt napi fogházra átváltoztatandó 50 frt pénz­büntetésben állapittatik meg. Ily változtatással egyebekben a kir. tábla Ítélete helyben­hagyatik. Indokok: Vádlottnak gondatlansága következtében három sze­mély szenvedett ugyan súlyos testi sértést, minthogy azonban ezt az eredményt a vádlottnak csak egy cselekvősége körül tanusitott egy gondatlansága okozta, s ehhez képest a fenforgó esetben a cselekmény és az a körüli gondatlan magatartás egységénél fogva az anyagi bűnhalmazat megállapithatása ki van zárva ; miért is vádlottal szemben az anyagi halmazat megállapitása mellőzendő volt. A büntetés mérvét illetően pedig, tekintettel arra a nyo­matékosan sulyositó körülményre, hogy vádlottnak gondatlansága három személynek felette súlyos, a 20 napi gyógytartamot is túl­haladó, sőt ezután is azoknak munka- és keresetképességét mara­dandólag korlátoló testi sértést okozott, másrészről figyelemmel vádlottnak rovatlan előéletére, mint enyhitő körülményre : a ren delkező részben megállapitott fő- és mellékbüntetés találtatott a bűnösség fokához megfelelő arányban állónak. Ily változtatással egyebekben a kir. itélő tábla Ítélete az abban felhozott és az elsőfokú biróság Ítéletéből elfogadott vonatkozó indokok alapján hagyatott helyben. 72. A fél, illetve megbizottja és az ügyvéd között történt nyi­latkozatnak félreértése csak a nyilatkozók köteles gondos­ságának mellőzése esetén állhat be, és igy e félreértésből elkövetett mulasztás az ellenféllel szemben vétlennek nem tekinthető. (1898 február 11. I. H. 2. sz. a.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati biróság: A felebbezési biróság végzése helybenhagyatik. Indokok: A sommás eljárási törvény 13. és 132. §-ai értel­mében alkalmazandó 1881 : LIX. tcz. 61. §-a értelmében igazo­11*

Next

/
Oldalképek
Tartalom