Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)

)48 szabályt sértett a felebbezési bíróság az által, hogy ha már a 2. NB. a. okiratot és felperes egyéb bizonyítékát nem tartotta kielégítőknek, felperest az elszámolás bizonyítására külön nem kötelezte, és súlyt fektetett arra, hogy felperes a zárlati jövede­lem tekintetében eskü alatti kihallgatását ellenezte, pedig felperes az eskü ellen csak jogi álláspontjából kifolyólag tiltakozott. Ennek a panasznak az a része, hogy a bíróság felperest az elszámolás bizonyítására külön nem kötelezte, alaptalan, mert a sommás eljárási törvény 37. §. 3. pontjában felsorolt esetet kivéve, a bíróságnak nem áll feladatában a feleket bizonyítékaik előter­jesztésére külön is felhívni és előzetesen kifejteni azt az álláspon­tot, melyet a bíróság a fél nyújtotta egyik vagy másik bizonyí­tékkal szemben elfoglal, és mert ehhez képest a felebbezési bíróság nem sértett eljárási szabályt az által, hogy felperessel szemben és a tárgyalás mentén nem jelentette ki azt, hogy a felperes által felhozottakkal az összeszámolás vitatott tényét nem találja bizo­nyítottnak és felperest ujabb bizonyításra fel nem hivta. Egyéb­ként a felebbezési bíróság ítéletének ténymegállapítása szerint felperesnek volt volna alkalma ahhoz, hogy tüzetesen e perben is elszámolhasson, ámde ezt nem kívánta megtenni. Másként áll a dolog azonban a felebbezési bíróság ítéletének ténymegállapításaira vonatkozólag. A sommás eljárási törvény 64. §-a értelmében ugyanis a felebbezési bíróság ítéletében tüzetesen köteles előadni azokat az okokat, a melyek miatt a bíróság valamely bizonyítást elégtelen­nek tartott, vagy a fél ajánlotta bizonyítást mellőzte, és ugyan­csak e szakasz szerint a bíróság a törvényes bizonyitási szabályokat is figyelembe tartozik venni, ugy a bizonyitási teher szabályait. A felebbezési bíróság e szakasz rendelkezéseit sértette meg az által, hogy mellőzte méltatását a felperes részéről felhívott 3. NB. a. levélnek, a melylyel felperes mind a két alkalommal beadott és a szóbeli tárgyalásokon szóval is kifejezett felebbezései­ben a közte és Vajdáék között létrejöttnek mondott elszámolás tényét bizonyítani kívánta : továbbá, hogy a felperes részéről E. a. másolatban csatolt levél tartalmának valótlanságát egyedül abból az okból állapította meg, mert az okirat eredetiben fel nem mutattatott és annak tartalma valóságát avatkozó megtagadta,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom