Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)

147 maz, és ezzel az okirattal szemben, a leszámolás kérdésében, és pedig mind a leszámolás tényének valódisága, mind mérve tekin­tetében az avatkozó által emelt kifogások figyelembe vételével határozott. Továbbá, mert az a körülmény, hogy avatkozónak megbízói csak az alperes által Vajdáéknak fizetendő volt n,ooo frtot fog­lalták le, nem zárja ki azt, hogy avatkozó felperes ellenében akkor, mikor ez az A. a. utalvány alapján alperes irányában kere­settel fellép, kifogás utján számitásba hozhassa mindazon összege­ket, a melyeket Vajdáék felperes irányában az A. a. utalványból kifolyólag számitásba hozhattak, minthogy az A. a. utalvány tár­gyát képező 4000 frt épen az avatkozó által képviselt hitelezők részéről lefoglalt n,coo frtnak részét képezi, és mert az A. a. nem feltétlen, hanem felperest még elszámolásra kötelező utal­vány alapján felperes csak azoknak az összegeknek megfizetését követelheti, a melyekre Vajdáéktól fedezetet nem kapott ; ámde ha avatkozó kimutatja azt, hogy felperes a Vajdáék tartozásaként felszámított összegek törlesztésére a zárlati jövedelemből valamely összeget visszatartott ; avatkozó ezzel az összeggel az A. a. utal­ványban alperes részéről fizetendőnek kijelölt összeget apasztja, illetve növeli a lészéről lefoglalt 11,000 frtnak e végrehajtatok ren­delkezése alá eső összegét, és igy nem sértett jogszabályt a feleb­bezési biróság azzal, hogy kimondotta azt, hogy avatkozó felperes ellenében az ennek részéről átvett zárlati jövedelem értékét a kereseti követelés apasztására beszámíthatja. Megtámadja továbbá felperes a felebbezési biróság ítéletének ténymegállapítását is, és pedig abból az okból, hogy a biróság a a valódiságára nézve beismert 2. NB. a. okiratnak dr. Örvös Lajos tanú vallomásának és a 3. NB. a. levél tartalmának ellenére a 2. NB. a. okirattal létesített és felperes részéről vitatott össze­számolás tényét, főleg Vajdáéknak a perben tett, de az azok által kiállított okiratok tartalmával ellenkező vallomása alapján meg nem állapította ; továbbá, mert bizonyítottnak vette a felebbezési biróság azt, hogy felperes a zárlati termények értékéről Vajdáék­kal el nem számolt, holott az E. a. levél tanúságaként felperes­nél 265 frtnál több nem maradt, és Vajdáéknak utóbb ebből az •összegből is 165 frtot átadott ; és mert felperes szerint eljárási 10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom