Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam X. kötet. (Budapest, 1898)
bői bekövetkezhetett károsodás Rudna község terhére volt háramlandó, ugyané cselekménye tehát az őt alkalmazó község sérelmére az ennek tartozó hivatali hűség megsértése által jelentkezik elkövetettnek. Vádlottat, az emiitett kötelék egysége folytán nem 6 rendbeli, hanem csak i rendbeli, folytatólag elkövetett közokirathamisitás büntette terheli. Ehhez képest volt a kir. törvényszék Ítéletének vonatkozó része megváltoztatandó. A büntetés kiszabása tekintetében az elsőbirósági ítéletben felhozott és a Btk. 92. §-a alkalmazását indokoló nyomatékos enyhítő körülmények nagyobb méltatásával, valamint a bűnhalmazat mellőzése folytán a vádlottra elsőbiróságilag kimondott fegyházbüntetés még annak súlyosító körülményként való beszámításával is, hogy vádlott az adófőkönyvek több tételét hamisította meg, tul-sulyosnak mutatkozván, azt a megfelelő mértékre le kellett szállítani. A vizsgálati fogság fentartására vonatkozó elsőbirósági rendelkezés azért volt mellőzendő, mert vádlott fegyházbüntetése az ítélet hozatalának napjától mondatván ki megkezdendőnek, ettől a naptól a vizsgálati fogság megszűntnek tekintendő. A m. kir. Curia ítélt : Mindkét alsófoku bíróság ítélete részben megváltoztatik, Thopalaga Simon vádlott a Btk. 391. és 394. §-aíba ütköző 4 rendbeli közokirathamisitás bűntettében mondatik ki bűnösnek, az összbüntetés alkalmazása és a vizsgálati fogság fentartására tekintetében az elsőfokú bíróság ítélete, egyebekben a kir. tábla ítélete, mindazonáltal ez utóbbi azzal a meghatározással hagyatik helyben, hogy a kimondott két évi fegyház a Btk. 96. 99. §-ai alkalmazásával kiszabottnak vétetik, hogy kezdete mai naptól számítandó s hogy a vizsgálati fogsággal négy hó kitöltöttnek nyilvánittatik. Indokok: A közokirathamisitás egységének vagy többségének eldöntésénél a károsult vagy károsulhatott jogalany azonossága nem irányadó mozzanat, mivel a közokirathamisitás lényegében nem vagyoni bűntett, hanem elsősorban a közokiratok hitelességére vonatkozó közérdeket sérti. Ez okból és mivel vádlott cselekményeiből, azoknak fel nem fedezése esetében a kár csak az államkincstárra háramolt volna,