Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VIII. kötet. (Budapest, 1897)

io; már magában véve is a házastársi kötelességek oly súlyos meg­sértését képezi, mely mellett ha a szintén bizonyított goromba és engedetlen magaviselet mérlegeltetik, peres felek közti házas­ság az 1894: XXXI. tcz. 80. h. a) pontja alapján alperes hibá­jából felbontandó és tekintettel az id. törvény 85. §-ára, alperes vétkesnek nyilvánítandó volt. Azt, hogy a jelen esetben a házasság a 80. §. a) pontja alapján bontassék fel, a 77. S-a) pontjának rendelkezése nem gátolja, azért, mert a 77. §. egészen önálló rendelkezést tartal­maz arra az esetre, ha a törvényszakaszban foglalt feltételek meg­vannak és mert csak feljogosítja azt a házasfelet, kit házastársa szándékosan és jogos ok nélkül elhagyott, hogy az életközösséget megbontó házasfelet az életközösség visszaállítására bíróilag köte­leztethesse, azt azonban, hogy bármely vétkes elhagyás esetében és tehát mindenkor köteles legyen az elhagyott házasfél előzete­sen a másik házasfelet az életközösség visszaállítására köteleztetni, tehát az esetben is, ha az életközösséget visszaállítani a maga részéről nem hajlandó : az id. 77. §. nem rendeli. 49. Ha a váltóperben a felek a perfelvételkor abban állapod­nak meg, hogy perbeszédeik beigtatására külön jegyző­könyvet vesznek fel, ilyet azonban be nem terjesztettek, akkor a kereset által megszakított elévülés csak azon naptól veszi újból kezdetét, a mikor a pertárnok a szüne­telő ügyet a váltóeljárás 23. §-a értelmében beterjesztette. (1897 február 5. 618. sz. a.) A brassói kir. törvényszék: A sommás végzés hatályon kívül helyeztetik és felperes kereseti kérésével elutasittatik. Indokok: Alperes az 189J. évi augusztus hó 3-án beadott kereset alapján kibocsátott sommás végzés ellen kifogásokat ad­ván be, a per tárgyalására határnapul az 1891. évi augusztus­31-ike tüzetett ki. A tárgyalási határnapon felek megjelenvén, jegyzőkönyvet nyittattak és azt magukhoz véve, többé a pertár­ban meg nem jelentek és tárgyalási jegyzőkönyvet be nem ter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom