Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VIII. kötet. (Budapest, 1897)
102 tanuk kihallgatását mellőzni kellett azért, mert ezek nem az írásbeli megrendelés tartalmának, hanem az előzetes megbeszélések körülményeinek tanúsítására vannak felhiva és mert az előzetes megbeszélések akkor, ha később írásbeli megállapodás jött létre, nem döntők. Nem döntő továbbá az a felperes által előadott és alperes által beismert körülmény, hogy alperes az elkészült berendezést 1894 márczius 10-én felperesnek rendelkezésére nem bocsátotta. Tekintve ugyanis, hogy a kereskedelmi törvény 346., 347. §-aiban előirt rendelkezésre bocsátási eljárás csak a más helyről küldött árukra vonatkozólag van szabályozva, és annak elmulasztása csak azzal a hatálylyal bir, hogy az áru minősége hiányából kifogás nem meríthető ; továbbá tekintve, hogy felperes nem bizonyította, hogy alperes az elkészített berendezéseket használatba vette, vagy velők mint tulajdonával bánt és végre tekintve, hogy alperes a perben elismerte felperesnek azt a jogát, hogy a kérdéses berendezésekkel rendelkezhetik, ennélfogva a kereskedelmi törvény 346. és 347. §-ai intézkedései a jelen esetre alkalmazást nem nyerhetnek és az a körülmény, hogy alperes a rendelkezésre bocsátást 1894 márczius 10-én nem eszközölte, alperesnek a vételár megfizetése iránti kötelezettségét maga után nem vonja. Ezek alapján felperest keresetével feltétlenül elutasítani kellett (1895 deczember 27-én 92978. sz. a.) A budapesti kir. tábla ítélt : A kir. itélő tábla az elsőbiróság Ítéletét a benne felhozott indokoknál fogva helybenhagyja. (1896 márczius 17-én 530. sz. a.) A kir. Curia itélt: A másodbiróság ítélete annak megjegyzésével, hogy a felebbezésben felhozott uj ténybeli körülmények és az ezekből levont következtetések az 1881. évi LIX. tcz. 29. §-a értelmében e helyütt figyelembe nem vehetők, a benne az elsőbiróság ítéletéből átvett, a perben kifejtett tényállásnak teljesen megfelelő indokoknál fogva annyival inkább helybenhagyatik, mert a felperesnek a 2. V. a leveléből is megállapítható lévén, hogy a villamos áram szolgáltatása és a világításhoz való berendezés egységes ügyletet képez : felperes, ki villamos áramot kikötött időre szolgáltatni képes nem volt és igy az egységes szer-