Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VII. kötet. (Budapest, 1897)
280 gatóság és felügyelő-bizottságnak tagjai ezen követelések felvétele által vétettek a kereskedelmi törvény 199. §-a ellen. De vétettek annak 5. pontja ellen még abban az esetben is, ha a késedelmes szövetkezeti tag késedelmi kamattal megterhelhető lett volna is. Ugyanis a vizsgálatnak eredménye szerint az igazgatóság és felügyelő-bizottság nem is rendelkezett megfelelő adat felelt annak megállapítására, hogy a hátralékos tagok ellen dr. B. J. ügyvivő igazgató és jogtanácsos által a törzsbetéti, illetve részjegyi hátraléknak behajtása iránt folyamatba tett számos perben az utólag kitüntetett kamatkövetelésből mily összeg lett már érvényesítve és esetleg behajtva. Mert Z. B. és dr. H. B. vallomásaikból kitűnik, hogy a mérlegnek összeállítása előtt dr. B. J. a neki átadott perekben behajtott összegekről még el nem számolt, a perek állásáról kimerítő jelentést nem tett, s igy a kamat-követelés minden positiv adat nélkül vétetett a mérlegbe vagyonként. De az eljárás folyamán a szövetkezet könyveinek megvizsgálásával megbízott V. R. F. hites törvényszéki szakértőnek jelentéséből kitűnik, hogy a szövetkezetnek üzleti könyveiből még megközelitőleg sem volt megállapítható, hogy a szövetkezetnek tényleg hány tagja van és ezek az általuk jegyzett részjegyekre mikor és mily összegű fizetéseket teljesítettek. így tehát az sem volt pontosan és minden kétséget kizárólag megállapítható, hogy részjegyi hátralék czimén a tagok mily összeggel és mily idő óta adósak. De meg ettől is eltekintve, az a körülmény, hogy az igazgatóság és felügyelő-bizottságnak tagjai a szóban forgó, az 1891. üzletévről összeállított mérlegnek összeállításánál nemcsak könynyelmüen, de jobb tudomásuk ellenére jártak el, és a mérlegnek Vagyon részébe oly követelést vettek fel, mi teljes összegében fen nem állott, a melyről tudták vagy tisztüknél fogva tudhatták, hogy vagy egészben, vagy legalább nagy részében fen nem áll, kitűnik a következőkből: V. R. F. hiteles szakértőnek jelentése szerint a mérleg vagyoni része 4. tétele előlegek czim alatt felvett 23,446 frt 18 krnvi összegből 21,009 frt 48 kr. esik dr. B. J. ügyvivő igazgatónak adott, illetve az általa a perekben befolyt összegekből elszámolás végett visszatartott előleg-összegekre.