Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VII. kötet. (Budapest, 1897)

2J9 Hogy pedig a végzés rendelkező részében i —12 alatt meg­nevezett, a mérleg összeállításánál részt vett. valamint azt helyes­nek elfogadott, a közgyűlés elé terjesztendő jelentést és mérleget aláirt igazgatósági tagok, nem különben ezek eljárását jóváhagyó felügyelő-bizottsági tagok jobb tudomásuk és meggyőződésük ellenére jártak el ezen kamatkövetelés utólagos kitüntetésénél, nyilvánvaló az igazgatóságának a közgyűlés elé terjesztett jelen­téséből, nemkülönben a felügyelőbizottságnak azt, illetve a nye­reség felosztására vonatkozó indítványt elfogadó jelentéséből. A jelentés kiemeli ugyan, hogy a kamatkövetelés hozzá­számitásával a zármérleg 3695 frt 44 krnyi nyereséget tüntet tel, de azon okból, mert a tömeges felmondások folytán a szövet­kezetnek készpénzkészlete nagyon igénybe lesz véve és mert a tiszta nyereség jobbára még csak később befolyandó kamatból áll, azt indítványozta az igazgatóság a felügyelő bizottság hozzá­járulásával, hogy a nyereségnek csak 25%-a osztassák fel a tar­talék- és segély-alap, valamint az igazgatóság és felügyelő-bizott­ság tagjai osztaléka fejében, mig a tagokat illető 75°/0ajövő évi nyereség számlára vezettessék át. Vagy meg voltak az igazgatóság és felügyelő-bizottság tag­jai arról győződve, hogy azok a követelések, a melyeket ők a szövetkezet vagyonába felvettek, tényleg fenállanak és minden kétséget kizárólag és pedig rövid idő alatt be lesznek hajthatók ; (mert a kereskedelmi törvény 199. §. 5. pontja szerint csak az ily természetű követelések vehetők fel egész összegükben a mér­legbe, mig a kétesnek mutatkozók csakis valószínű értékük szerint) és akkor nem forgott fen ok arra nézve hogy az alap­szabályok 54. h. ej pontjába ütköző felosztási inditványt tegye­nek, mely alapszabályi intézkedés szerint a tiszta nyereménynek 75°/0-a a tagok közt felosztandó. Vagy kétes volt előttük is, hogy a kamat-követelés akadály nélkül és teljes összegében be fog folyni, akkor pedig rosszhiszemű volt az az indítványuk, hogy osztalékuk felosztását indítványoz­ták. Mert nem állott jogukban maguknak több jogot biztosítani,, mint a szövetkezet többi tagjainak. A kamat-követelés, mint fentebb kifejtetett, törvény és alap­szabályellenesen lett a szövetkezeti vagyonba felvéve és az igaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom