Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VII. kötet. (Budapest, 1897)
a budapesti m. kir. posta és távírda igazgatósággal; A M.-re vonatkozólag a m. kir. igazságügyi minisztériummal és végre K. Gy.-ra vonatkozólag a kir. belügyminisztériummal közöltessék. Indokok: A kereskedelmi ügyekben követendő peres és perenkivüli eljárás szabályozása tárgyában 3269/81. sz. a. kibocsátott I. M. rendelet 50. §. alapján hivatalból elrendelt eljárás folyamán, az «Országos önsegélyző és fogyasztási szövetkezet"-nek 1891. üzleti évben működött igazgatóságának és felügyelő-bizottságának tagjai meghallgattatván, azoknak egybehangzó vallomásukból kitűnik, hogy dr. B. J. a szövetkezetnek az időbeni ügyvivő igazgatója az 1891. évre vonatkozó zármérleget összeállítván, ezt az igazgatóság és felügyelő-bizottság tagjainak egy közösen tartott ülésen bemutatta és tudomásukra hozta, hogy a zármérleg 10135 frt 28 krnyi veszteséget mutat. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság némely tagja, különösen azok elnökei Z. B. és dr. H. B. kétségbe vonták a mérleg helyességét és a kimutatott veszteséget a szövetkezet forgalmánál fogva indokoltnak nem látták. Az igazgatóság és felügyelő-bizottságnak közös határozata alapján megbizatott az ügyvivő igazgató dr. B. J., hogy a könyvelés, de különösen a szövetkezeti könyveléshez szakértelemmel biró egyén által a szövetkezetnek könyveit vizsgáltassa meg és a szakértő által megállapítandó irányelvek fonalán egy ujabb, más mérleget állítson össze. Az eljárt szakértőnek jelentése szerint, ez az üzleti könyveket nagyjában rendben találta és véleményében annak adott kifejezést, hogy ha a szövetkezetnek áru adósai, nem különben azok a szövetkezeti tagok, a kik törzsbetéteikre kötelezett fizetéssel hátralékban vannak, a megfelelő késedelmi kamattal a vonatkozó könyvekben utólag megterheltetnek, a veszteséggel zárt mérleg meg fog változni akként, hogy nem csak a veszteség fog eltűnni, hanem még tetemes nyereség lesz kimutatható. A szakértőnek ezen véleménye folytán az áruadósok és törzsbetétekre vonatkozó fizetésekkel késedelmes szövetkezeti tagok utólag 3 évi kamattal megterheltettek, ezen kamatösszeg a szövetkezetnek vagyonához számíttatott és ennek utána egy ujabb mérleg állíttatott össze, mely már nem veszteséget, hanem