Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VI. kötet. (Budapest, 1897)

83 E mellett egyéb kikötés hiányában teljesen közömbös az, hogy a megnevezés Írásban, vagy személyes bemutatás mellett történt, hogy az alkusz ezentúl is közbenjárt-e, vagy sem, mert az, hogy az alkusz által egymással megismertetett felek az alkusz további tevékenységét igénybe veszik-e vagy nem, csakis ezek akaratától függ. A per adatai szerint bizonyítottnak veendő ugyan, hogy fel­peres az alperes megbízásából az alperes nejét illető birtoknak megvételére vevőt keresett, alperesnek levelekben több venni szándékozót megnevezett, ezek közt báró P. R.-t is, a ki később a birtokot meg is vette. Azonban ez a megnevezés vételre nem vezetett, mert az 1891 augusztus 3-án és 18-án kelt K. és L. alatti levelek folytán báró P. R. alperest fel nem kereste, neki nem is irt, a birtokot, a mint az a levelekben kilátásba helyezve volt, akkor meg nem tekintette, sőt báró R. tanú vallomása és fel­peres beismerése szerint felperes ajánlatának akkor eredménye nem volt. Ha később báró R. a birtokot mégis megvette, felperes ezt csak abban az esetben tulajdonithatná saját tevékenységének és követelhetné a közbenjárási dijat, ha ezentúl is báró R.-t az alkudozások folytatására reábirta és ez eredményre vezetett volna, vagy ha báró R. és alperes, mihelyt felperes által egymásnak megnevezve voltak, felperes mellőzésével, a vétel feltételei iránt megállapodásra lépve a vételi szerződést megkötötték volna. Azon­ban a vétel nem ez alapon és ily módon jött létre ; minthogy a 2'/. alatt csatolt levél szerint báró P. R. csak 1891. évi november 30-án, vagyis akkor, a mikor felperes a vele kedvezményezett összeköttetést elejtette volt, egy A. nevezetű egyén ajánlása foly­tán, ki kisebb összegre tette a birtok vételárát, bocsátkozott alku­dozásokba az alperessel. 1 Az az egyedüli körülmény tehát, hogy felperes többi között báró P. R.-nek is ajánlotta fel a birtokot és az alpereshez inté­zett leveleiben a felpereshez fordult venni szándékozók közt en­nek neve is előfordult, miután ennek mi eredménye sem volt, felperest nem jogosítja fel arra, hogy alperestől a vételár 2°/0-át követelhesse és pedig annál kevésbbé, mert alperes több alkusz­nak, sőt közzététellel is bárkinek adhatott ily megbízást 20/o igé­6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom