Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam V. kötet. (Budapest, 1897)

47 munkanélkül volt s családjával a legnagyobb nyomorba jutott, elment a szolgálatban levő Gyurzsa Katalinhoz pénzt kölcsön kérni, de a ki azonban — azzal, hogy neki nincs pénze — a kölcsönt megtagadta. Pár nap múlva rá Kriszt Antalné ment Gyurzsa Katalinhoz kölcsönért, de panaszos ekkor is megtagadta, mire Kriszt Antalné azt kérte tőle, hogy engedje meg a takarékpénztári könyvére ioo frtot felvenni, ezt megtenni azonban Gyurzsa Katalin határozottan megtiltotta, mégis Kriszt Antalné haza menve, férjének, ki csakis most szerzett tudomást a takarékpénztári könyvről, azt mondta, hogy írasson a takarékpénztári igazgatósághoz 100 frt kivételéért, mert panaszos azt megengedte. Kriszt Antal tehát íratott egy levelet Gyurzsa Katalin nevében, s pár nap múlva azaz 1893 május 28-án elküldte a takarékpénztári igazgatóság a könyvre betett egész összeget, mely kamataival együtt csak 95 frt 92 krt tett ki. Ezen összeget Kriszt Antalné vette át a pénzes levélhordótól ugy, hogy magát Gyurzsa Katalinnak adta ki, s a kézbesítő ivre ennek nevét irta alá. Nemsokára a panaszos eljött könyvét keresni, a midőn is Kriszt Antalné azt mondta neki, hogy takarékpénztári könyve a házi urnái van eltéve, s ugyanezt ismételte a panaszos többszöri kérdezősködésére, mig nem gyanúsnak tűnvén fel a dolog, a takarékpénztár igazgatóságához fordult s ennek válaszából tudta csak meg, hogy pénze már kivétetett. I. r. vádlott Kriszt Antal azzal védekezik, hogy neki felesége mondta, hogy Gyurzsa Katalin a pénz kivételét megengedte s tekintve, hogy ezen védekézése II. r. vádlott vallomásával megerősíttetett, Kriszt Antalt az ellene emelt vád terhe és következményei alól felmenteni kellett, mert akkor, midőn a levelet Gyurzsa Katalin nevében megíratta, jóhiszemüleg járt el. Ellenben Kriszt Antalné védekezése, hogy a pénz kivételét Gyurzsa Katalin megengedte, nem volt elfogadható, mert panaszos eskü alatt vallotta, hogy a kivételt meg nem engedte, s ezen vallomását megerősíti azon körülmény, hogy II. r. vádlott a könyv hollétét ismételten eltagadta, mire pedig, ha panaszos a kivételbe tényleg beleegyezett volna, nem lett volna szükség,