Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IV. kötet. (Budapest, 1896)
nul, állítása szerint saját késedelmes eljárásának elpalástolása'. czéljából megváltoztatta, a Btk. 391. §-ába ütköző közokirathamisitás bűntettének tényálladéka meg nem állapitható. Miután azonban a megállapított tényállás szerint vádlott a kézbesítés idejére vonatkozó bevezetés megváltoztatásával és a községi jegyzőnek mint kézbesítőnek a kézbesítés idejére vonatkozólag tévedésbe ejtésével tevékenyen közreműködött arra, hogy a kézbesítések eszközlésére hatósági körrel biró jegyző által, saját aláírásával ellátott vétivbe, mint ennek alapján már közokiratba valótlan adatok vezettessenek be, vádlott ezen cselekményében a. vagyoni haszonszerzésre irányzott szándék meg nem állapithatására való tekintettel, a Btk. 400. §. első bekezdésében meghatározott közokirathamisitás vétsége fenforog, ugyanazért a kir. tábla az elsőbiróság ítéletét részben megváltoztatja, és vádlottat a Btk. 400. §. első bekezdése alá eső közokirathamisitás vétsége miatt mondja ki bűnösnek, s ezért őt, tekintettel büntetlen előéletére, beismerésére, s azon védekezésére, hogy a kézbesítendő ügydarabot szabályszerű kézbesítés nélkül, sértett honn nem léte folytán már szeptember 7-én a sértett lakásán hagyta, mint túlnyomó enyhítő körülményekre, a Btk. 400. §-a alapján, a 91. §. alkalmazásával, a foganatba vételtől számítandó 3 napi fogházra itéli. Tekintve, hogy ugy a vádlott, mint a községi jegyző, mint községi kézbesítőnek vallomásai, valamint a vizsgálat adatai i^zerint is megállapíthatónak mutatkozik, hogy az ügydarabok kézbesítése tekintetében érvényben álló törvények és rendeletek világos megsértése mellett Kovács Endre jegyző a kézbesítéseket nem személyesen eszközölte, s a vétiveken a kézbesítést mégis ő általa eszközöltnek tüntette fel, eme nagytokú, és az igazságszolgáltatásra felette súlyos következményekkel összekötött szabályellenes eljárásában fegyelmi eljárás jelenségei mutatkozván, e miatt az összes iratoknak Biharmegye alispáni hivatalához valóáttételét a kir. tábla elrendeli. (1894 október 17. 2688. sz. a.) A m. kir. Curia: Tekintve, hogy az 1875. X. tcz. 1. §-a szerint a kézbesítést, a mennyiben a községi közegek akadályozva vannak, azoknak az illető községek által e czélra előre kijelölendő alkalmas helyettesei teljesitik ;