Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)
67 tömeggondnok a 455/1889. számú tárgyalási jegyzőkönyvben tett nyilatkozatával önmaga beismerte. Ezek szerint a felperes az alsóbb bíróságok által kifejtett okból elutasítható nem lévén, mindkét alsóbb bíróság ítéletét megváltoztatni és az elsöbiróságot uj érdemi ítélet hozatalára utasítani kellett. 30 A tulajdonosnak azon jogával, mely szerint sajátjának birtokából mindenkit kizárhat, össze van kötve ama jog is, hogy eltartóztatott sajátját és illetve elhasznált tulajdonának értékét mindenkitől, ki azt birlalja, vagy pedig elhasználta, tulajdoni keresettel követelheti. (1895 május 24. 2086. sz. a.) A medgyesi kir. járásbíróság: dr. Iván János ügyvéd által képviselt Burze Dénesné felperesnek, dr. Schmidt József ügyvéd által képviselt Stachie Andre alperes ellen 205 frt és jár. iránti perében a következő ítéletet hozta : Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Peres felek közt vitatott tény és a beszerzett hagyatéki iratok által is igazolva van, hogy a felperes által igényelt hagyatéki ingók kezelése felperes gyámját Calbureán Lengyel Anikát illette ; ennélfogva felperest ezen ingók kiadása tekintetében csakis most nevezett gyámjával szemben illeti kereseti jog, nevezett gyám tartozván felelősséggel a kezelésére bizott ingókra nézve, mihez képest felperest alperessel szemben támasztott kereseti igényével elutasítani kellett. Miután felperes most nevezett gyámot a védelem czéljából csak mint perbe hívottat idézte perbe, daczára, hogy perbe hivott a kereseti állitások valódiságát beismerve, a védelmet elvállalta, őt, tekintettel arra, hogy az 1881. évi LIX. tcz. 10. §-a értelmében a perbe hivó és a perbe hivott közötti jogviszony a perben nem dönthető el, jelen per rendén marasztalni nem lehetett. A marosvásárhelyi kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával felperes kereshetőségi joga megállapíttatik s a kir. járásbíróság a netán szükséges kiegészítések esz5*