Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)
249 <ezen ingatlanok a három testvér örökös között miként fognak megosztatni. Ezen osztályos egyesség 3-ik pontjából világosan kitűnik, hogy Sz. J. édes apa a csoknyai 98. sz. tjkvben nevére felvett ingatlanoknak tulajdonjogát csakis halála esetére ruházta át fentebb nevezett három örökösére, illetve beleegyezését csak ugy adta a testvérek által tervezett osztályhoz, hogy halála esetén az öíizes birtokot a már leirt módon neveikre bekebleztessék. A C. a. osztályos egyességlevélből tehát kétségtelen, miszerint az ugy az apai vagyonhoz az örökség megnyíltakor igényt tartó testvérek, mint az apa részéről ez utóbbinak halála esetére szóló intézkedést tartalmaz. Minthogy pedig az anyagi jog elvei szerint a halálesetre szóló intézkedések az élők közti szabad rendelkezés jogát nem korlátoztatják, a C. a. osztálylevél megállapodásai nem állhatták útját annak, hogy néhai Sz. J. vagyona felett életében szabadon rendelkezzék. Tehát az A. a. közjegyzői okirat szerint létrejött vagyonátruházás, bár ennek tárgyát a C. a foglaltakkal azonos ingatlanok képezték is, nem volt érvénytelennek tekinthető azért, mert ezen ingatlanok tulajdonosa, vagyis néh. Sz. J. eme vagyonáról halál esetére akár egyoldalúan, akár kétoldaluan intézkedett. Felperest tehát, minthogy a felek által tartalom és valódiság tekintetében kétségbe nem vont C. a. okirat érvénye az A. a. ' érvénytelenségét nem eredményezi, fent körülirt keresetével elutasítani kellett. (1894 február 17. 10880. sz. a.) A pécsi kir. tábla: Az elsőbiróság ítélete felhozott indokaiból helybenhagyatik. (1^94 május 7. 1944. sz. a.) A kir. Curia: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: Felperes törlési keresetében a csokonyai 98. számú tjkvben felvéve volt és a 647. sz. a. tjkvbe átvitt AI. 255. és 4-485., 493., 504., 505 , 517., 524., 530. és 532. hrsz. ingatlanokra nézve a 3210/92. sz. végzéssel alperes javára eszközlött tulajdonjogi bekeblezést azon ingatlanoknak felerészét illetőleg, mint eredetileg érvénytelent az alapon kéri töröltetni, mivel az atya néh. Sz. J. az alperessel 1892. évi október 15-én kötött A. a. vagyonátruházási szerződéssel ezeket az ingatlanokat, melyekre nézve ő