Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)
88 alsó szélén irónnal azt irta, hogy panaszos jellemét a közlemény «nagyon is érinti, mert tudva lopni akar. Varga», nem képezi a rágalmazás vétségének tényálladékát, mert a lapra irt ezen mondat nyelvtani értelemben véve nem ténybeli állítás, csak egyéni vélemény, csak panaszos szándékának megítélése és következtetés egy később bekövetkezhető cselekményre, tehát meggyalázó szándékkal tett meggyalázó kifejezés, mely a törvény által előirt módon alakult Kecskemét-városi törvényhalóság egyik tagját, a tiszti főügyészt sértette, minélfogva a Btk. 261. és 262. § ába ütköző és minősülő becsületsértés tényálladékát állapítja meg. Ellenben nem volt a vádlott ténykérdésében a Btk. 258. § ába ütköző és a 270. §. helyett tévesen felhívott 271. §. 2. pontja szerint minősülő rágalmazás felismerhető, mert ennek tényálladékát egy elkövetett vagy létező becstelenitő tény képezi és ennek határozott alakban bizonyos megnevezett tényre kell vonatkoznia és a 270. §. 2. pontja szerint határozottan megjelölt hivatali kötelességből folyó tiltott cselekményre irányulnia, mi a jelen esetben fen nem forog : minélfogva a kir. törvényszék végzését a fenti értelemben megváltoztatni kellett, (T895 febr. 13. 1112. sz. a.) A m. kir. Curia: A kir. törvényszék vád alá helyezési határozatát helybenhagyó kir. itélő táblai végzés ellen az 1880. évi XXXVII. tcz. 45. §-a értelmében felebbezésnek helye nem lévén : vádlott és panaszos felebbezései visszautasittatnak. 38. A kereset kézbesítése után, a kitűzött tárgyalás előtt történt vagyonátruházás a Btk. 386. §-a alapján büntettetett. (1894 deczember 11. 1471. sz. a.) A pozsonyi kir. törvényszék : Liska Mária Teréz vádlott a Btk. 386. §-ába ütköző és a 380. §-a szerint minősülő csalás bűntettében bűnösnek kimondatik. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás adatai által igazolást nyert, hogy Liska József és Hajdovics Mária 143, illetve 93 frtnyi követelésük behajtása végett Liszka Mária Terézt a bazini kir. járásbíróságnál 1888. évi január 8-án, illetve 18-án beperelték azon