Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)
83 A pozsonyi kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét indokainál fogva és még azért is helybenhagyja, mert felperes a közös és igy a saját szakértője által megállapított kár összegét elfogadható alap nélkül nem kifogásolhatja. A m. kir. Curia : Mindkét alsóbb bíróság ítélete megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik. Indokok: A kereseti állítás szerint alperes által levágatott faágakra nézve a per folyamán tartott birói szemle alkalmával megállapittatott, hogy azok a perben emiitett dülőut mentén ültetett diófákról az ut felé nyúltak ; a perben kihallgatott szakértő véleménye szerint pedig kilencz ág az előző években vágatott le s a szakértő azt is előadja, hogy az állítólag alperes által levágott ágak legalsóbb fekvésüek voltak. A törvény értelmében a közutaknak bármely elfoglalása és a fáknak oly ültetése, mely a szabad közlekedést gátolja, tilos levén, a felperesnek tulajdonított faáglevágatás következtében felperesnek kártérítéshez való joga nem származott, annál kevésbé, mert a szakértő véleménye szerint a fák, melyekről az ágak levágattak, már az előző években történt csonkitások és galytörések következtében hanyatlanak s mert felperes maga sem állította, hogy a levágott ágakat alperes magának megtartotta. 36. Valamely nem létező jognak a törvénykezési rendtartásban meghatározott uton, csupán valótlan állitások egyszerű használatával megkísértett érvényesítése még nem állapítja meg a büntetendő csalás fogalmát. (1895 június 11. 5035. sz. a.) A mármarosszigeti kir. törvényszék: Stern Iczik vádlott az «Angol-Osztrák-Bank» sérelmére elkövetett, a Btk. 379. § ába ütköző, a 380. §. szerint minősülő csalás kísérletének büntette miatt vád alá helyeztetik. Indokok: Az 1. n. sz. alatti feljelentésből s a vizsgálatnak azt támogató egyéb adataiból a tényállás a következőkben állapítható meg. 6*