Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)
82 nevezett gépészét ő fizette és ellátta, és hogy a gépész alperes gépét kezeli ; D. Jenő tanú vallomása által pedig az nyert begyőzést, hogy a gépész nem önálló vállalkozó, hanem alperes alkalmazottja, ki alperes nevében és részére szokott munkát vállalni ; minélfogva az alkalmazott cselekményeiért alperes mint szolgálatadónak felelősségét annál bizonyosabban kellett megállapítani, mert felperes annak valószinüségét is kimutatta, hogy az ágak eltávolítását alperes hagyta meg alkalmazottjának. Ily körülmények között az alperes alkalmazottja által más vagyonában a szolgálatközben elkövetett kár megtérítésére alperes kötelezettségét kellett kimondani és a kérdéses megcsonkításból eredett és a bírói becsüs által az ítélet rendelkező része szerint megállapított és a bíróság által is elfogadható kárösszeg megtérítésére alperest kötelezni kellett ; mert alperes ama védelme, hogy a kérdéses ut, melynek szélén a megcsonkított fák elterülnek, közút, s hogy a közutat mindenki tetszése szerint használni és a közlekedést gátló akadályokat eltávolítani jogosult, jelen esetben azért nem fogadható el, mert alperes nem czáfolta meg a birói szemle által konstatált ama tényt, hogy jelen esetben oly ágak is levágattak, melyek a közlekedést egyáltalán meg nem akaszthatták és melyek nem az útba nyúltak, hanem azzal egyenközü irányban nyúltak el; mert a birói szemle konstatálta, hogy csak két fa állott egymással szemben, melyek a gép szállítását akadályozhatták, a többi fa azonban csak az ut egyik oldalán terült el s az ut elegendő széles volt, hogy a gép az ut másik szélén vitessék odább ; mert a birói szemle konstatálta, hogy alperes más uton is czélt érhetett, habár ez ut kerülőt képez ; de főleg azért nem fogadható el alperes védelme, mert az önbíráskodásra jogállamban senki jogosult nem lehet ; alperesnek tehát nem állott jogában az egyéni egyoldalú nézete szerinti akadályokat más vagyona károsításával elhárítani akkor, midőn a dülőut felett rendelkező községi elöljáróság szemléjét vagy intézkedését sem kérte ki, oly szükség pedig, mely a hatósági intézkedés figyelmen kívül hagyását indokolhatná, nemcsak igazolva nem lett, de a birói szemle által megállapítottakkal szemben annak fenforgása kizártnak is jelentkezik.