Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)
92 tekintve, hogy a törvénykezési rendtartás 159. §-ában foglalt rendelkezés szerint hallgatag beismerés csak a tényállásra nézve foghat helyet, miből folyólag hallgatagon beismertnek csak az tekinthető, hogy alperesnek a b.-csabai népbank egyesület csődtömege ellen 7587 frt valódinak elismert és másodosztályba sorozott követelése van, de a beszámítás kérdésére nézve, a hivatólt szakasz második pontja szerint, hallgatag beismerés már a kereset megindítása miatt sem foroghat fen ; a beszámításnak különben helyt adni nem lehetett, mert a csődtörvény 38. §-a értelmében beszámításnak akkor van helye, ha a «csődhitelező a fenálló törvények szerint beszámítással élhet», minthogy pedig a peres felek közötti jogviszony kereskedelmi, azon kérdés, van-e a kereseti követelésre nézve beszámításnak helye ? a kt. alapján bírálandó el. A magyar kt. a 96. §-ban foglalt specziális esetre vonatkozó rendelkezésén kivül nem tartalmaz intézkedést a beszámításra; de azon intézkedéséből és abból, hogy a beszámítást ki nem zárja, következik, hogy a keresk. ügyletekből származó kölcsönös követelések beszámíthatók ; a fenforgó esetben azonban a kereset tárgya csődbejutott részvénytársaság alaptőkéjének kint levő része, melyre nézve a kt. 147., 153., 159., 165., 168., 169., 171., 173., 204. és 209. §§-ainak egybevetéséből kétségtelen, hogy az nem csak a részvénytársaság fenállásának létfeltételét, de a társaság által a vele szerződők részére bármikor előállitandó alap-vagyont képez és annak a társaság részére leendő befizetésére a részvényest már a törvénynél fogva egyenes és feltétlen kötelezettség terheli, vagyis oly kötelezettség, hogy azt szükség esetén minden levonás nélkül a társaságnak befizetni köteles és annak a törvény által megállapított ezen kivételes jogi természetéből következik hogy a részvényest a nála kintlevő alaptőkével szemben beszámítási jog csődön kivül nem illetvén, a csődtörvény 38. §-a értelmében beszámítással a csődben sem élhet : mindezekből folyólag alperest a kereseti követelés és járulékainak megfizetésére kötelezni kellett. A nagyváradi kir. ítélő tábla: A kir. tábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az elsőbiróság ítélete alperes fizetési kötelezettségének megállapítására nézve indokaiból, a beszámítás iránti kére-