Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)
25^ in Nota genommen, für náchste Woche lieferbar», tekintettel arra, hogy a felperes által kivánt szállítási idő utolsó napjai is a következő hétbe estek, nem is tekinthető az ajánlat oly határozott módosításának, melynek külön elfogadásától az ügylet létrejötte függne. Helyesen állapította meg az elsőbiróság vonatkozó indokai szerint azt is, hogy felperes annál fogva, mivel alperes az eladott áru átadását megtagadta, jogosítva van a szerződési és tőzsdei ár közt mutatkozó különbözetet kártérítéséül követelni, hogy az árkülönbözet kiszámításának alapjául a budapesti áru- és értéktőzsdén jegyzett árfolyam veendő s hogy alperes az az állítása, hogy az árkülönbözet csak az 1890. évi október 23-ik illetőleg 25-iki árfolyam szerint volna kiszámítandó, figyelembe nem jöhet. Nem osztja azonban a kir. itélő tábla az elsőbiróságnak azt a nézetét, hogy az árkülönbözet kiszámításánál az 1890. évi november 15-iki tőzsdei árfolyam veendő alapul, nem pedig azért, mert alperes az 1890. évi november 3-án kelt s felperes megbízottja által beismerten november 6-án vett G. 3. levelében határozottan kijelentette, hogy az üzletet létrejöttnek nem tekinti s a dolgon már nem változtathat, mi által tehát a szállítást megtagadta, felperesnek tehát nemcsak módjában állott a levél vétele napjától fedezeti vételt eszközölni s ez által az emelkedés folytán utóbb beállott nagyobb kárnak elejét venni, hanem az általa H. alatt becsatolt, ellenében tehát teljes bizonyítékot képező levél szerint ilyen fedezeti vételt tett is. Az a körülmény tehát, hogy felperes az 1890. évi november 6-án és 7-én kelt H. és /. alatti levelek szerint alperesnek az utólagos teljesítésre 8 nap határidőt engedett, alperes hátrányára nem szolgálhat, mivel alperes utólagos teljesítési időt nem kért. Tekintettel tehát arra, hogy felperes 1890. évi november hó 6-án a szállításnak alperes részéről történt megtagadásáról már kétségtelen módon értesült, hogy ekkor módjában állott fedezeti vétel által nagyobb kárnak elejét venni, tekintettel továbbá arra, hogy felperes a H. a. levél szerint fedezeti vételt tett, az a körülmény pedig, hogy a fedezeti vételt az O. a. tőzsdei árjegyzék szerint azon a napon jegyzett áruknál magasabb vételáron eszközölte, alperes hátrányára szintén nem szolgálhat, mert nincs iga-