Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

246 tukban az esküdtek, mivel az elj. szab. idézett 69. §-a szerint hét szavazat elégséges a vétkesség kimondására, a harmadik kér­désre adott feleletükkel vétkesnek mondták ki vádlottat a szerin­tök általa el sem követhetett királysértés vétségében. Az esküdtek határozata igy a maga egészében oly benső ellenmondásban szenved, hogy annak alapján a bíróság sem fel­mentő, sem marasztaló ítéletet sem hozhatott volna : felmentőt az elj. szab. 74. §-a értelmében nem, mert a harmadik kérdésre adott felelettel a vádlott vétkesnek mondatott ki, marasztalót pedig az elj. szab. 75—77. §-ai értelmében azért nem, mert az esküdteknek az első kérdésre adott felelete felmentő ér­telmű volt. Az esküdtek eljárásában ezek szerint megsértetnek mindama lényeges szabályok, melyek elengedhetlenül követelik, hogy az esküdtek a vádlottat határozottan, minden kételyt kizárólag vagy vétkesnek, vagy nem vétkesnek mondják ki. Minélfogva azt az arra alapított birói ítélettel együtt meg­semmisíteni s az elj. szab. 93. §-a szerinti uj eljárást elrendelni kellett, ez által a semmiségi panasz egyéb pontjai tárgytalanná válván. 7.1. A telekkönyvi rendtartásnak életbe lépte óta kifejlett birói gyakorlat szerint, az eredeti helyszínelés alkalmával ki­maradt s nem helyszínelt ingatlanoknak póthelyszinelése és telekkönyvezése állandóan a telekkönyvi hatóságok, mint birói hatóságok által eszközlendő. (1895 február 15. 2602. sz. a.) A hajdu-szoboszlói kir. járásbíróság mint telekkönyvi ható­ság: Minthogy a hajdu-szoboszlói 8821. sz. tjkvben A + i. sor alatt foglalt 5657. hrsz., 3 hold 320 • öl szántóföldből, — melyre birtokosként Váczi Mihály póthelyszinelési eljárás utján jegyez­tetett be — 2 hold 208 • öl területre G. Tóth Mihály törvé­nyes határidőben tulajdoni igényt jelentett be: ezen tulajdoni igény a tkvi rendt. 24. §-a értelmében, a már említett telekjegyző­könyvben feljegyeztetni rendeltetik, mi végből a telekjegyző-

Next

/
Oldalképek
Tartalom