Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

247 könyvhöz egy iv fűzendő és erre a hivatkozott 24. §. alapján, a tulajdoni igény megfelelőleg feljegyzendő. Tekintve pedig, hogy a hirdetményi határidő folyó évi július 20-án már lejárt és folyamodón kivül más, semmiféle igényt be nem jelentett : utasittatik folyamodó, hogy a keresetet az ille­tékes bíróságnál jogai érvényesítése végett 6 hónap alatt adja be, mert különben a tulajdoni igényfeljegyzés töröltetni fog. (1893 aug. 30. 2216. sz. a.) A debreczeni kir. itélő tábla: A hajdu-szoboszlói kir. járás­bíróság mint telekkönyvi hatóság neheztelt végzése, a megelőző eljárással együtt megsemmisíttetik és a 2928/92. sz. kérvény Sz. Váczi Mihálynak visszaadatni rendeltetik ; mert a telekkönyvi hatóságok, mint bíróságok hatásköréhez csak azok a telekkönyvi ügyek tartoznak, a melyek az 1855. évi deczember 15-én kibo­csátott rendelettel kifejezetten a bíróság hatásköréhez utaltattak ; e szerint tehát csak a telekkönyvek közzétételére, megigazitására, a betáblázott követelések jelzálogi átkebelezésére és a tjkveknek a tkvi rendt. II. része szerint való továbbvezetésére birnak jog­körrel, ellenben az ingatlanokra vonatkozó birtokviszonyok ki­nyomozása és felvétele, vagyis a helyszínelés és a tjkvek elkészí­tése a bírói hatáskörbe utalva nem lévén, azok a tkkvi hatóság intézkedésének tárgyát nem képezhetik ; tekintettel pedig arra, hogy tkkvi ügyekben a birói hatáskör kérdése hivatalból vizsgá­landó, a kir. járásbíróság illetéktelenül járt el, midőn a póthely­szinelés iránt intézkedett és az e végett beadott, eljárásra alkal­matlan kérvényt elfogadta. (1893. évi deczember hó 5. 6432. szám alatt.) A m. kir. Curia: A debreczeni kir. itélő tábla végzése meg­változtatik, a 2928/92. sz. kérvényben póthelyszinelés iránt elő­terjesztett kérelem tekintetében a hajdu-szoboszlói kir. járásbíró­ság mint telekkönyvi hatóságnak bírósági hatásköre megállapít­tatik s ennek következtében a kir. itélő tábla a 2216/93. számú elsőbirósági végzésnek ujabb felülbirálatára s megfelelő ujabb határozat hozatalára utasittatik, mert a 2928/92. sz. kérvényben nem egy egész község határának önálló eredeti helyszinelési és ennek alapján való telekkönyvezése, hanem Hajdu-Szoboszló ren­dezett tanácsú város határának már 1859-ben megtörtént hely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom