Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

244 Vádlott ugyanis beismerte, hogy sértettet a kérdéses alka­lommal megijeszteni akarta s hogy e czélból a hozzá közvetlen közelségben álló és meztelen mellét eléje tartó sértett felé legyin­tett a kezében volt késsel. Nyilvánvaló tehát, hogy maga a a tett szándékos volt és nyilvánvaló, hogy maga a czélba vett eredmény, t. i. sértettnek azzal való megijesztése, hogy nyi­tott késsel, tehát veszélyes eszközzel feléje vágott, szintén jog­ellenes volt. A beállott eredmény, vagyis Márkus Flórián sérel­mezése és annak bekövetkezett halála ekként egy szándékosan véghezvitt jogellenes cselekménynek volt a következménye és igy minthogy a beállott eredmény oki összefüggésben áll a vád­lottnak egy szándékosan véghezvitt jogellenes cselekményével, vádlott a cselekménye által előidézett eredmény nagysága és mérve szerint vonandó bűnvádi felelősségre és pedig annál inkább, mert az a körülmény, hogy az általa szándékosan véghezvitt jogelle­nes cselekményhez oly eredmény fűződött mely szándékát túl­haladta s igy a cselekmény által előidézett hatásban tévedett: nem zárja ki azt, hogy a cselekmény eredménye a szándékkal ho­zattassék kapcsolatba s vádlott cselekménye szándékosnak állapit­tassék meg ; mert viszont az a körülmény, hogy vádlott az általa véghezvitt jogellenes cselekményhez fűződött hatásban tévedett, a tettnek szándékos voltán s annak törvényszerinti minőségén nem változtat s csak a bűnösség foka s a büntetés megállapításánál nyerhet mérlegelést. Ezek alapján a kir. itélő tábla, tekintettel arra, hogy vád­lottnak egy szándékos jogellenes cselekménye idézte elő a Márkus Flóriánon ejtett sértést s annak a sértés következtében beállott halálát: vádlottat a Btk. 301. §-ába ütköző s a Btk. 306. §. sze­rint minősülő halált okozó súlyos testi sértés bűntettében nyilvá­nította bűnösnek. A büntetés megállapításánál a kir. itélő tábla figyelembe vette vádlott büntetlen előéletét, önkényt való jelentkezés mel­letti beismerését és főleg azt, hogy a jogellenes cselekményre a megittasodott sértett hetvenkedése által ragadtatta magát és végül, hogy cselekményének hatása jóval túlhaladta azt, a mit azzal elérni akart: a mely túlnyomó és nyomatékos enyhítő körülmé­nyek a Btk. 92. §-ának alkalmazását s enyhébb büntetés meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom