Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)

136 Indokok: A felperesek kereseti követelésüket onnan származ­tatják, hogy néhai anyjuk, született Kovács Julianna, az L r. alperessel való 12 évi házasságuk tartama alatt összesen 17794 frt 54 kr. értékű vagyont szereztek, ennek a vagyonnak fele vagyis a keresetbe vett 8897 frt 27 kr. közszerzemény czimén jogelődjüket, annak halálával pedig felpereseket mint egyenes leszármazó örö­kösöket illeti. A közszerzeménynek általánosan elfogadott ama fogalmából kifolyóan, hogy közszerzeménynek egyedül csak az a vagyon tekinthető, mely a házasság megszűntekor a házasság­kötés idejében létezett vagyon értékét meghaladja, jelen esetben és mindenek felett az határozandó meg, vajon mi volt t. r. alpe­resnek vagyona a felperesek jogelődjével való házasságra lépés idejében és miből állott a vagyon a házasság megszűntével, vagyis Kovács Juliannának 1887. évi május 5-én bekövetkezett halálával? A felperesek keresete szerint I. r. alperesnek 1875. évi aug. 2-án, vagyis Kovács Juliannával való házasságra lépése idejében a vagyona állott ingatlanokban i033IO/l6,0 hold földből és 2072 frt értékű ingóságból. Mig Kovács Julianna elhalálozásával 1887. évi május 5-én a vagyon állagát a következőkép számítják fel : 1. a fentjelzett i03*IO/i6oo hold földet, 2. a h.-m.-vásárhelyi 3490. sz. tjkvben felvett 3655. hrsz. ház, melynek becsértéke 4000 frt, 3. a 23783., 25484., 11756., 11757. és 9049. sz. t]kvekben fog­lalt, összesen 27I5°5/l6oo hold területű ingatlanokból, melyeknek értéke 5200 frt, 4. készpénzben 5966 frt 80 kr., 5. ingóságokban 4699 frt 74 kr., vagyis a meglevő 2072 frt ingóságok értékének levonásával összesen 17794 frt 54 krral több, mint a házasság megkötése idejében, mely többlet a felperesek szerint közszerze­ményként jelentkezvén, annak fele értékét, mint a közszerző Kovács Julianna jogutódai veszik követelésbe. Ezzel kapcsolatban a felperesek keresetükben kérik, hogy a D. és L. a. szerződések, a mennyiben azok a követelt szerzeményi vagyon állagát sérte­nék, érvénytelennek kimondassanak. Szemben a fentebbi kérelem­mel, az alperesek a fent kitüntetett vagyonszaporulat valóságát nemcsak határozottan tagadják, hanem elleniratukban azt hozzák fel védelmükre, hogy I. r. alperesnek vagyona a felperesek jog­elődével való házasság tartama alatt nem hogy nem gyarapodott, de az Kovács Julianna elhalálozásával 17207 frttal kisebb értéket

Next

/
Oldalképek
Tartalom