Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)

Magánjogi Döntvénytár. -29 három gyermeke, dr. N. N. és a beszállítást foganatosító orvos : dr. S. S. ellen személyes szabadság megsértése, sikkasztás, okirathamisítás miatt tett bűnvádi feljelentés azzal végződött, hogy a, kir. ügyészség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. Ezt a végzést a budapesti kir. főügyészség helybenhagyta. A felperesnek dr. N. N. és dr. S. S. ellenében pótmagánvádlói minőségben vizsgálat elrendelése iránt előterjesztett indítványát a vizsgálóbíró ugyancsak jogerősen elutasította bűncselekmény hiányában. A kir. törvényszéknél a felperes neje által a felperes ellen gondnokság alá helyezés iránt indított perben dr. T. T., dr. V. V. és dr. ö. ő. orvosszakértők véleménye közt ellentét lévén, az igazságügyi orvosi tanács az itteni felperes ellenében paranoiát, üldöztetési tébolyodottságot, tehát elmebetegséget állapított meg és az elsőbíróság a gy. t. 28. § aj pont alapján gondnokság alá helyező ítéletet hozott. A kir. ítélőtábla és a kir. Kúria ezt a pert azért szüntette meg, mert a, felek az elsőfokon a per megszüntetését kérték és erre jogosult nem vette át a felperességet. így ezekben az ügyekben sem található az elsőrendű alperes, illetve eljárt közegei rosszhiszeműségének és vétkességének megállapítására alkalmas adat. II. Végül nincs olyan törvényes rendelkezés, mely szerint -a hozzátartozók elmebetegüket csak rendőri vagy más hatóság engedelmével vitethetnék gyógyintézetbe vagy tébolydába. A 35,000/1902. MBE. 55. §-a azt tartalmazza, hogy az ^elmebeteget akkor, ha a beszállítás a rendőrhatóság intézkedésére történik, mindig a legközelebbi intézetbe kell szállítani*. Ez inkább arra vall, hogy általában ez a hatóság nem hivatott az elrendelésre. Az 54. § harmadik bekezdése úgy szól, hogy beteghez kísérőül csendőröket és rendőri közegeket nem lehet alkalmazni, hanem más, lehetőleg megbízható szakavatott egyéneket kell megbízni. Végül a 10,853/1903. BMR.-hez tartozó Tájékoztató 3. pontja azt tartalmazza, hogy a betegeknek az intézetbe való behozataláról azok tartoznak gondoskodni, akik a felvételért folyamodtak vagy a felvételt kieszközölték ; az (állami) intézetek a betegek behozatala körül nem segédkeznek. Az elsőrendű alperes felelőssége tehát azon az alapon sem vitatható, hogy előzetes hatósági engedély nélkül járt el. III. Hogy az elsőrendű alperes szakavatott egyéneket bocsátott a felperes neje és gyermekei rendelkezésére a beszállításhoz, megfelel a 35,000/1902. BMR. fent ismertetett 54. §-a harmadik bekezdésének. Vétkesség hiányában nem állapítható meg az alperes felelőssége azért sem, hogy a beszállítást végre-