Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)

Magánjogi Döntvénytár. 131 bálynak alkalmazása elemi jogérzetünk sérelmével járna, úgyhogy a gyakorlat részére a régivel ellentétes új irány kijelölését a közfelfogás is parancsoló szükségnek tartaná. Minderró'l azonban szó sem lehet. A jogegységi tanács előtt is ismeretes ana gazdaságpolitikai és jogi indokok ugyanis, amelyek alapján a haszonbérlőnek (és a bérlőnek) egyre fokozottabb védelmét követelik és amely indokok a magánjogi törvénykönyvünk megalkotása végett készült tervezeteknek és javaslatoknak, így legutóbb a Mtk. törvényjavaslata 1522. §-ának szerzőit is vezették, a jogegységi tanács megítélése szerint sem olyan súlyúak, hogy a haszonbérlő (vagy a bérlő) védelmének fokozását kényszerítő szükségnek mutatnák. Ezekkel az indokokkal szemben ugyanis elegendő arra utalni, hogy a haszonbérlőnek (vagy. a bérlőnek) a telekkönyvi bekebelezésre vonatkozó jogosultság kikötésében és a bekebelezésben ma is teljesen alkalmas eszköze van arra. hogy magát az új tulajdonos felmondása ellen megvédje. Ha pedig a haszonbérbe (vagy bérbe) adó ily kikötéshez és a bekebelezéshez nem járul hozzá, az elegendő figyelmeztetés a haszonbérbe (vagy bérbe) venni szándékozónak arra, hogy szerződéses viszonya az ingatlan eladása esetében korábban is véget érhet és ezt, mint az ügylet kockázatát, már ajánlata megtételénél mérlegelheti, vagy pedig módjában áll a szerződést meg sem kötni. Védelemre a haszonbérlő csak ott tarthat számot, ahol az ingatlan eladása és a reá következő felmondás komoly gazdasági cél nélkül, pusztán abból az okból történik, hogy a haszonbéri szerződést ily kerülő úton meg lehessen szüntetni. Amennyiben a tényállásból ilyen összejátszás állapítható meg. annyiban már a joggal való visszaéléssel állunk szemben, amelynek a törvény nem nyújt oltalmat. A jóhiszeműségbe ütköző ilyen eljárás ellen a haszonbérlőt meg kell védeni, de erre a jelen döntés, vagyis a ma hatályban álló szabály mellett is van mód, amint ezt a kir. Kúriának fentebb részletesen ismertetett 530/1913. P. számú ítélete mutatja. A kifejtetteken felül még más ok is szól az ellen, hogy fennálló jogunktól az elvi kérdésben jelzett irányban döntvénnyel térjünk el. Az a szabály ugyanis, hogy a törvényes felmondási időn túl terjedő időre kötött haszonbéri szerződés a vevőt is köti, ha tudott róla : a gyakorlatban csak úgy válhatik be nagyobb rázkódások nélkül, ha vele összefüggő más szabályok is kísérik. Az utóbbiak megalkotása nyilvánvalóan kívül esik a jogegységi tanácsnak a felmerült elvi ellentét által körvonalazott hatáskörén. 9*