Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)
Magánjogi Döntvénytár. 80 Mivel a felperest kártérítés az esetben sem illetné, ha a vőlegényének halálát az alperes igazgatójának vétkes cselekménye vagy mulasztása idézte elő, ezért nem igényelhet kártérítést a vétlen károkozásra vonatkozó jogszabály alapján sem. Azon az alapon, hogy vőlegényének halála nála lelki és kedélybántalmat idézett elő, követelést nem támaszthat, mert e címen legfeljebb magának annak járhat kártérítés, akit baleset ért. = A döntésből világos, hogy a kir. Kúria a tartásra jogosult kárigényét nem tekinti közvetlen kötelmi causán alapulónak a károkozóval szemben, hanem ez az igény a tartási követelés kivételes kiterjesztése az azt fedezetében sértő harmadik ellen. 106. A jogügyletnek az OFB. által történt tudomásul vétele pótolja az 1920: XXXVI. tc. 55. §-a szerint szükséges községi láttamozási. (Kúria 1934. ápr. 7. P. V. 5710/1933. sz.) = Ugyanígy a fent 74. szám alatt közölt határozat. 107. I. Ha a bíróság a határozott időre kötött bérleti szerződést gazdasági lehetetlenülés okából módosítja, akkor a bér összegét az összes körülmények méltányos figyelembe vétele mellett állapítja meg. — 77. Ugyanez áll a már lejárt bérrészletek fizetési idejének meghatározására is. — 777. A gazdasági lehetetlenülés alapján üzletek bérlője ellenében a bérbeadónak felmondási jog nem engedhető, ha a bérlőnek fontos létérdeke fűződik a bérlemény megtartásához és ha a szerződés módosított fenntartásával a bérbeadó lényeges sérelme nélkül a lehetetlenség megszűntethető. (Kúria 1934. máj. 1. P. VI. 989/1934. sz.) Indokok : Ami az új haszonbér megállapítására befolyással lehető körülményeket illeti: A bérlő mindenesetre mérlegeli az ő leendő üzleti kiadásainak a mértékét és ehhez képest számításba vesz bizonyos tiszta hasznot is. De viszont a bérlőre hárul a kockázat is abban a tekintetben, hogy bizonyos évek gyengébbek lesznek, sőt esetleg veszteséggel is járnak. Nem indulhat el tehát a bérlő abból, hogy a bér sohasem lehet magasabb összegű, mint a legkisebbnek