Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)

Magánjogi Döntvénytár. Sl kötött jogügylet hatályosságára nézve kétségben voltak, de a korábbi eladásról tudtak, a fellebbezési bíróság az alperesek későbbi tulajdonjogszerzését az anyagi jognak megfelelően tekintette rosszhiszemű és a felperesekkel szemben jogi hatállyal nem bíró tulajdonjogszerzésnek, s e megállapítás következményeként a felperesek keresetének helyes jogi alapon adott helyet. = Ad I—II. : A kir. Kúria kitart a telekkönyvön kívüli tulajdon konstrukciója mellett. A jogcímvédelem gondolatkörében a későbbi szerző rosszhiszeműsége tárgytalan, illetve ez a «rosszhiszemüség» a tulajdonjog megszerzésének nem akadálya, csupán a szerzés relatív hatálytalanságát idézi elő. V. ö. újabban a Mjogi Dtár XXIV. 88. és XXV. 7. számú döntéseket. — Ad III. : A kétellyel gyengített tudomás súlyos gondatlanságnak minősül. 98. A jogok gyakorlásában a jóhiszeműségnek megfelelően kell eljárni. (Kúria 1934. ápr. 20. P. VI. 5266/1933. sz.) Indokok : A fellebbezési bíróságnak helyes az az álláspontja, hogy azon a tényalapon, hogy a vevő alperesek az adásvételi szerződésben kikötött vételárat az eladó kiskorúak részére nem fizették meg s ennélfogva a városi gyámpénztárba befizetni tartoznak, a felperesnek kereshetőségi joga nincsen, mert a peres felek egymással az adásvételi szerződés alapján jogviszonyban nem állanak. Azon a tényalapon azonban, hogy a felperes a miatt, mert az alperesek szabályellenesen a volt árvaszéki ülnök kezéhez fizettek, kénytelen volt pótolni az eladó kiskorúak gyámi tömegében az ingatlan vételárának összegét és ezáltal kárt szenvedett, az alperesektől kártérítést követelhet, miután a követelésnek ugyanazon a jogalapon, de más tényalapon való érvényesítése nem jelent keresetváltoztatást. Vizsgálni kell tehát, hogy milyen helyzet állana elő, ha alperesek a felperes javára marasztaltatnának. Ebben az esetben az alperesek a marasztalás összegét, mint kárukat, kétségkívül követelhetnék attól a vétkes tisztviselőtől, aki a hozzá fizetett ingatlanvételárat elsikkasztotta. A m. kir. Belügyminiszter megállapítása szerint — beleszámítva a kereseti követelést is — összesen 114,764 P 64 fillért tulajdonított el jogtalanul a sikkasztó volt árvaszéki ülnök. Ezzel az összeggel szemben a per nem vitás adatai szerint a sikkasztó vagyonából csak 3000 P volt a felperes által behajtható. A behajtott összeg az elsikkasztott 114,764 P 66 fillérhez képest aránylag elenyészően csekély értéket képvisel s a sikkasztót vagyonossá nem teszi, úgyhogy a sikkasztó volt tisztviselő vagyontalannak tekinthető. Magánjogi Döntvénytár. XXVII. 0