Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVI. kötet (Budapest, 1934)
20 Magánjogi Döntvénytár. nak kereseti joga van annak hír ói megállapítására, hogy az átruházó életében már előre névértékben történt fizetéssel a vagyon átvevője kötelezettségének nem tett eleget. (Kúria 1932. nov. 18. P. I. 3526/1930. sz.) Indokok: A keresethez A) alatt csatolt vagyonátruházási szerződés szerint a felperes a szerződésben foglalt ingatlanokat haszonélvezeti jogának fenntartása mellett, azzal a kötelezettséggel ruházta át az első- és másodrendű alperesekre, hogy az alperesek a felperes halála után féléven belül a cs-i ev. ref. főgimnázium részére alapítvány céljára 6000 K-t, a cs-i izr. hitközség által fenntartott iskola részére 1000 K-t és a cs-i ág. ev. hitközség részére iskolaépítés céljára 500 K-t fizessenek. A felperes a perben annak kimondását kérte, hogy az elsőés másodrendű alperesek a 7500 K-t a felperes halála után félév alatt teljesen átértékelt pénzösszegben kötelesek megfizetni. A fellebbezési bíróság a felperesnek ezt a kereseti kérelmét helyes indokolással utasította el. A fellebbezési bíróság annak a kimondásával sem sértett jogszabályt, hogy az első- és másodrendű alpereseknek a cs-i ref. főgimnáziumnál létesítendő alapítvány céljára 6000 K fizetése iránt vállalt kötelezettsége még a pénztartozásnak 1920. december 30-án névértékben (68"63 ar. K értékben) történt teljesítésével megszűntnek nem tekinthető. A felperes ugyanis a vagyonátruházási szerződésben többek közt a 7500 K kifizetésének biztosítása végett is kikötötte, hogy az alperesek az átruházott ingatlanokat a felperes életében meg nem terhelhetik és el nem idegeníthetik, és hogy a telekkönyvben feljegyzendő elidegenítési és terhelési tilalom a felperes életében csak áz ő törlési engedélye alapján, halála után pedig csak a 7500 K kifizetésének igazolása esetén törölhető. Az alperesek által elfogadott ez a kikötés a 7500 K kifizetése tekintetében jogfenntartást foglalt magában arra, hogy a felperes az esetleg még életében történő teljesítést ellenőrizze, miért is az 1920. december BO-án teljesített fizetés a 6000 K tekintetében kötelemmegszüntető hatállyal csak abban az esetben bírhatna, ha a történt fizetést a felperes is teljesítésként elfogadja. A felperes kifejezett elfogadását az alperesek a perben nem vitatták, a felperesnek a történt fizetésről való tudomásszerzése pedig még jóváhagyást nem jelent. A felperesnek érdeke fűződött ahhoz, hogy a szerződésben kikötött fizetések oly értékben teljesíttessenek, hogy az egyes