Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVI. kötet (Budapest, 1934)

104 Magánjogi Döntvénytár helyessége akkor sem változnék, ha a közönséges öröklés kérdésében folytatott bírói gyakorlatban keresnénk útmutatást. A kir. Kúria az 1932. évi február hó 18-án P. I. 7730/1929/33. szám alatt hozott határozatában (Magánjog Tára XIII. kötet, 71. lap) elvi éllel mondotta ki, hogy : «az ingatlanra vonatkozó öröklési igények elbírálásánál tekintet nélkül az örökhagyó honosságára, annak az államnak a törvényei irányadók, amelynek területén az ingatlan fekszik. Csupán az ingó hagyatékra vonatkozó öröklési igények igazodnak az örökhagyó államának joga szerint, aminthogy a kir. Kúria 212. sz. elvi határozatában is a külföldi jog alkalmazását csak az ingó hagyatékra engedi meg.» Ennek kiegészítéséül egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a Polgári Jogi Határozatok Tárába a fenti (212.) szám alatt felvett határozat éppen úgy, mint az utolsó rendes lakóhely jogát alkalmazó 561. számú határozat is, nem nemzetközi, hanem csak a belső' jogterületek közötti (interterritoriális) viszonyra vonatkozik. A dolog ilyen állásában felesleges is reámutatni arra, hogy az ezúttal tárgyalt vitás kérdésben nem is az általános öröklési jog alkalmazásáról, hanem az ettől sok tekintetben teljesen eltérő hitbizományi viszonyról, és a hitbizományi utódlás- helytfoghatóságáról van szó, amelyben elsősorban az a kérdés merül fel, hogy van-e olyan vagyon, amelyben az utódlás lehetséges. A kifejtettek szerint azonban a dologi kötöttség megszűnése folytán ilyen vagyon nincs. Az előadottak szerint a jogalkalmazás körében nincs mód arra, hogy a fekvési hely törvényének általában irányadó voltát meg lehessen tagadni, és így ennek a törvénynek alkalmazását csak az úgynevezett közrendi fenntartás (közrendi klauzula) zárhatná ki. Ez azt jelenti, hogy a külföldi jogszabályt nem alkalmazzuk, ha országunk közrendjébe vagy erkölcsi felfogásunkba ütközik, vagy ha hazai jogunk céljával nem fér össze. Körülbelül megfelel ez a kör annak, amelyet a külföldi ítéletek érvényességének el nem ismerése tekintetében a Pp. 414. §-ának 5. pontja megvon. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy a hitbizományi intézménynek megszüntetése és a vagyonnak ezzel kapcsolatos szabaddá tétele sem országunk közrendjébe, sem erkölcsi felfogásunkba vagy jogi berendezkedésünk vezető elveibe nem ütközik. Ami pedig hazai jogunk célját illeti, ki kell emelni, hogy ez a kizáró ok nem jelentheti azt, mintha semmi olyan (külföldi) törvényt nem alkalmazhatnánk, amely bizonyos tárgykörre vonatkozó rendelkezéseiben hazai jogunktól eltér, mert ilyen felfogás mellett nálunk külföldi jog alkalmazásáról (nemzetközi magánjogról) nem is lehetne szó. Tehát a kizáró okok