Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXII. kötet (Budapest, 1930)

50 Magánjogi Döntvénytár. nyitva álló vendéglőjében nyilvánosan játszó zenekart nem közvetlenül ő fogadta fel. Ha ugyanis a vendéglős eltűri, hogy a más által vendéglő­jének nyilvános helyiségébe odarendelt cigányzenekar játszék, ezzel már ő is igénybe veszi a zenekart a saját érdekében a vendéglői iparának előnyösebb kihasználására. Ugyancsak közömbös a vendéglős felelőssége szempont­jából a felülvizsgálati kérelemben felhozott az a körülmény is, hogy jelen volt-e a vendéglős akkor, amikor a vendéglőjében a cigányzenekar tilalomba ütköző darabokat játszott. Az alperesnek a felülvizsgálati kérelemben felhozott az az új tényállítása, hogy ő ellenállhatlan kényszerhelyzetben volt, amikor eltűrte az odahozott cigányzenekar zenélését, már csak a Pp. 535. §-ára való tekintettel sem volt e helyütt figyelembe vehető. A fellebbezési bíróság tehát az anyagi jogszabályoknak megfelelően állapította meg az alperes terhére a gondatlanságból elkövetett bitorlást. Helyes indokolással marasztalta el a fellebbezési bíróság az alperest az ellenőrzésre felszámított díjban, nemkülönben az egész perköltségben, s így az ide vonatkozóan emelt felül­vizsgálati panasz nem helytálló. Mindezeknél fogva a kir. Kúria az alperest alaptalan felülvizsgálati kérelmével elutasította és ugyanőt a Pp. 508. és 543. §-ai értelmében a felülvizsgálati eljárás költségének meg­fizetésére is kötelezte. = A határozat a 18. J. D.-t erősen kiterjesztően értelmezi; úgy tetszik, a J. D. szellemében, mert a vendéglősnek a cigányzenekar játékáért való szerzői jogi felelősségét megállapító oksági kapcsolatot a játszás eltűrése éppen úgy létesíti, mint a felfogadás. — A 18. J. D.-t 1. (PHT. 448.), Mjogi Dtár XII. 56. (Ellenkező volt PHT. 57., Mjogi Dtár II. 89.) V. ö. Jogtudo­mányi Közlöny 1918. évf. 23. oldal. 29. Az ügyvéd díját a pernyerés vagy egyesség esetén befolyandó összeg 10°jo-ában megállapító díjlevelet a kir. Kúria alkalmazhatatlannak mondotta ki, midőn a fél az ellenféllel a pertárgy értékének alig 1Jisrészét kitevő összegre hegyezett. ^Kúria 1928 okt 23 p yi 2550/1927. sz.) Indokok : Alaptalanok az alperesek felülvizsgálati kérelmében foglalt panaszok. Szabályszerű megállapítást nyertek a következő tények : a felperes az alperesekkel írásban és előzetesen abban egyezett meg, hogy a R. József és neje elleni perben a felperest pervesztés esetében a készkiadások, pernyerés

Next

/
Oldalképek
Tartalom