Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXII. kötet (Budapest, 1930)

26 Magánjog i Döntvénytár. orvosi tanácsait nem esetről-esetre vette igénybe, hanem hogy őt állandó háziorvosa gyanánt foglalkoztatta. Abból pedig, hogy Sz. M. akként nyilatkozott, hogy a vele rokoni viszonyban álló felperest orvosi díjazását is meghaladó hagyományban fogja részesíteni : tekintettel Sz. M.-nak jelentékeny vagyonára és felperesnek lényeges vagyonnal nem bíró voltára, következik, hogy néhai Sz. M. felperesnek orvosi működését nem ingyenesen és nem rokoni szívesség gyanánt kívánta igénybe venni, hanem azért, habár halála után, megfelelő' ellenértéket kívánt juttatni és hogy felperes ezeket a szolgálatokat annak tudatában teljesítette. Minthogy pedig Sz. M. 1908. évi április hó 2. napján alkotott végrendeletében felperesről nem gondoskodott és javára később sem végrendelkezett : felperes megszolgált háziorvosi tiszteletdíját követelni jogosult. Nem sértett tehát a fellebbezési bíróság anyagi jogszabályt, midőn felperesnek az 1906—1918. évi háziorvosi tiszteletdíjra való kereseti jogát megállapította. Ellenben anyagi jogszabályt sértett, midőn Sz. M. halálának évére, az 1919. évre háziorvosi tiszteletdíjat meg nem ítélt. Mert a háziorvosi megbízás, amennyiben korábban vissza nem vonatik és amennyiben a megbízó halálának évében az orvosi tevékenység tényleg igénybevétetik, a megbízó haláláig folytatólag fennáll, mert a háziorvosi megbízásnak éppen az a természete, hogy a háziorvos tanács és segítség nyújtására bármikor rendelkezésre álljon és hogy segítsége bármikor igénybevehető is legyen. Ebből pedig következik, hogy a háziorvos megbízása azáltal, hogy ritkán vétetik igénybe, magában véve meg nem szűnt és ezért az a körülmény, hogy az 1919. évben Sz. M. felperes orvosi segítségét csak egy ízben vette igénybe és hogy ebben az évben, mikor a proletárdiktatúra következtében lóversenyek köztudomás szerint nem tartattak, a versenyistálló személyzetét nem gyógykezelte, nem jelenti azt, hogy az 1919. év elejétől fogva felperes háziorvosi megbízása megszűnt volna. Mert éppen abból a tényből, hogy Sz. M. az 1919. évben egyszer kérte ugyan ki a felperes orvosi tanácsát, de őt ebből a célból egyenesen Bécsbe hivatta és neki ennek az utazásnak a költségeit sem térítette meg, következik, hogy néhai Sz. M. felperesnek háziorvosi megbízását az 1919. évben is fennállónak tekintette. Ezért tehát meg kellett állapítani, hogy a háziorvosi tiszteletdíj felperest az 1919. évre is megilleti. A háziorvosi tiszteletdíj összege a felek között megállapodással megszabva nem lévén, annak nagyságát az összes körülmények figyelembevételével, a Pp. 271. §-a értelmében a bíróságnak kellett megállapítani. A kir. Kúria nem fogadhatta el a fellebbezési bíróságnak azt a meg-