Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXI. kötet (Budapest, 1929)

Magánjogi Döntvénytár. 123 Az örökhagyó hagyatéka a nem vitás megállapítás szerint egy háznak a felerészéből és a telekkönyv adataiból megállapíthatóan 4 hold 907 négyszögöl térfogat külsőségből áll. A fél ház használata és a hagyatékot tevő egyéb ingatlanok haszonélvezete a kir. Kúria megítélése szerint néni haladja meg az alperest özvegysége tartamára megillető ellátásnak a mértékét. A fellebbezési bíróság tehát nem sértett anyagi jogot azzal, hogy a kereset elutasításával az alperesnek a hagyaték haszonélvezetéhez való jogát az özvegység tartamára megállapította. A felperesek felülvizsgálati kérelmét ennélfogva el kellett utasítani és a felpereseket a Pp. 543. és 508. §-ai alapján a felülvizsgálati eljárás költségében el kellett marasztalni. 82. Az özvegyi érdemetlenség már a megállapításra okul szolgáló tény elkövetésével beáll. (Kúria 1928. jún. 25. P. I. 7416 1927. sz.) Indokok : A fellebbezési bíróság a Pp. 270. §-ának megfelelően megindokolta, hogy az ági ingatlanok eladását tárgyazó szerződés tartalmával szemben miért nem adott hitelt a másodrendű alperes előadásának, mely szerint az ági ingatlanok vételára több volt 20,000 koronánál. Minthogy a felhozott indokok nem iratellenesek és az okszerűséggel nem ellenkeznek s minthogy a felperesek az ági ingatlanok vételárára az elsőrendű felperes eskü alatti kihallgatását nem kérték, az ági ingatlanok eladási árának az elsőrendű felperes eskü alatt kihallgatása nélkül az adásvevési szerződés tartalma alapján 20,000 koronában megállapítása ellen irányuló panasz alaptalan. Nem vitás, hogy a kiskorú H. .1. örökhagyó hagyatékát az apja által eladott ági ingatlan 20,000 aranykorona vételárán felül 1915. évi március havi értékkel számbaveendő 1190 korona ági érték terheli. Az a ténymegállapítás, hogy a kiskorú örökhagyó apja az ő apjának és anyjának (az elsőrendű felperesnek) a közös pénzéből az 1913. évi július hó 30. napján kiállított kötelezvényre kölcsönvett 2688 koronát ingatlanok vétele után kiszabott illeték fizetésére fordította s a szülőinek vissza nem fizette, továbbá, hogy az örökhagyó apja és anyja az elsőrendű alperes egy pénzintézettől váltóra 3000 koronát vettek kölcsön s azt helyettük az örökhagyó apai nagyapja fizette ki azzal, hogy azt az örökhagyó apjának és anyjának, az elsőrendű alperesnek visszatéríteniök nem kell, a Pp. 534 §-ában megjelölt okokból nincs megtámadva, az tehát az idézett törvényszakasz értelmében a felülvizsgálatban is irányadó. Ennélfogva a fellebbezési bíróság az örökhagyó apja 2688 aranykorona kölcsöntartozásának hagyatéki teher gyanánt számbevételével jogszabályt nem sértett. Abból, hogy az örökhagyó apai nagyapja az örökhagyó szülői váltótartozására fizetett 300D koronának a visszatérítését elengedte, nyilvánvaló, hogy a nagyapa az örökhagyó apját és az elsőrendű alperest 3000 koronával megajándékozta. Minthogy nincs adat arra, hogy a 3000 korona tartozás nem egyenlő arányban terhelte az örökhagyó szülőit, ezeket a nagyapa által egyenlő arányban (fejenként 1500 koronával) kell megajándékozottaknak tekinteni. Az örökhagyó apjának a nagyapa által a szokásos alkalmi ajándékozást meghaladóan ajándékozott 1500 koronát, mint ági vagyont ki kell a hagyatékból adni, az elsőrendű alperes azonban a neki ajándékozott Í500 koronát kiadni nem köteles, mert az nem tartozik a hagyatékhoz. A kiadandó 1500 koronát aranykorona értékben kell számítani, mert az