Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXI. kötet (Budapest, 1929)

Magánjogi Döntvénytár. 83 Ily esetben tehát a végrendeleti tanuknak a végrendelet tétele előtt alkalmas módon meggyőződést kell szerezniük a végrendelkező személyazonosságáról. A jelen perben egyedül H. János végrendeleti tanú adta elő vallomásában, hogy ő J. Vincéné született S. Vilma végrendelkezőt személyesen ismerte. Gy. Kálmán, V. Géza és T. Károly végrendeleti tanuk a perben történt kihallgatásuk alkalmával egyértelműleg azt adták elő, hogy a végrendelet tétele napján J. Mihály, az alperes apja, kérte meg őket, hogy menjenek el D. Imre házához, ahol a menye végrendelkezni akar, amire Ők el is mentek oda s ott egy beteg asszonyt talállak, akire ,1. Mihály azt mondta, hogy az az ő menye. — Mind a három végrendeleti lanu kijelentette vallomásában, hogy a végrendelkezőt azelőtt nem ismerte. V. Géza előadta még vallomásában, hogy a végrendelet tétele előtt a beteg asszony megmondta a nevét s ő mint a végrendelet írója azt a nevet vette be a végrendeletbe, amelyet a végrendelkező maga mondott be. T. Károly tanú pedig azt is vallotta, hogy ő személyesen nem ismerte J. Mihályt sem, aki őt a végrendelkezéshez tanúnak hívta. A fellebbezési bíróság e három végrendeleti tanú vallomását valónak elfogadta s a felülvizsgálati eljárásban sincsen e három tanú vallomásának valósága* kétségbe vonva. Az a tény, hogy .1. Mihály mondotta a nevezeit három végrendeleti tanúnak, hogy az, aki végrendelkezni akar, az ő menye, nem volt alkalmas módja annak, hogy a tanuk a végrendelkező személyazonosságáról meggyőződést szerezzenek, mert J. Mihály a végrendelettel kedvezményezettnek (az alperesnek) apja, s így közelről volt érdekelve abban, hogy az örökhagyó vagyonát az ő fia kapja meg. E mellett T. Károly végrendeleti tanú még J. Mihályt sem ismerte személyesen. Az, hogy a végrendelkező tanuk előtt magát J. Vincéné S. Vilmának nevezte, szintén nem alkalmas módja annak, hogy a tanuk kétségei kizáró módon tudomást szerezzenek a végrendelkező kilétéről. Az a körülmény végül, hogy az egyik végrendeleti lanu, nevezetesen H. János személyesen ismerte a végrendelkezőt, szintén nem volt alkalmas arra, hogy a többi bárom tanú ez alapon megnyugtató meggyőződést szerezhessen a végrendelkező személyazonosságáról. Ha ugyanis elégséges volna, hogy a vcgrendelkekezőt személyesen ismerő tanú mondja meg a többi tanúnak, ki a végrendelkező, akkor ez végeredményben egyértelmű lenne azzal, hogy elég, ha egy tanúnak megvan a törvény 3. §-ában említett képessége, ami a törvény rendelkezésével állana ellentélben.