Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXI. kötet (Budapest, 1929)
82 Magánjogi Döntvénytár. Minthogy pedig a 40. sorszám alatt hozott átadó végzés az utóöröklési jog biztosítása vagy mellőzése tárgyában ily döntést nem tartalmaz, — nincs akadálya annak, hogy a bíróság ebben a kérdésben pótlóan külön határozatot hozzon. Az örökhagyó a végrendeletében az utóöröklési jog biztosítását megtiltotta, — ezzel kapcsolatban azonban az általános örökösét viszont kötelezte, hogy az örökölt vagyon állagát őrizze meg és azt se eladás, sem pedig bármi néven nevezendő elidegenítés útján ne csorbítsa. Ezt a rendelkezési egybevetve a végrendelet egyéb intézkedéseivel megállapítható, hogy az örökhagyó azért tiltotta el az utóöröklési jog biztosítását, mert bízott abban, hogy az általános örökösének nevezett S. Anna a vagyon fenntartására nézve tett kötelező rendelkezést biztosítás nélkül is megtartja, — de megállapítható az is, hogy a biztosítás mellőzésének feltétele volt az, hogy viszont S. Anna az őt kötelező rendelkezést megtartsa. Minthogy pedig az eljárás adatai szerint S. Anna a hagyatékból már jelentékeny értékeket elidegenített, és így a biztosítás megtiltásának feltétele megszűnt, — indokoltnak látszik az utóöröklési jog biztosítása iránt előadott kérelem. Mindezek alapján a másodbíróság végzésének megváltoztatásával az utóöröklési jog biztosítását és pedig az ingatlanokra nézve az utóöröklési telekkönyvi feljegyzést el kellelt rendelni. = A határozat nem jelöli meg a végrendeletnek azokat az «egyéb intézkedéseit)), melyeknek a vagyon megőrzésére vonatkozó kitétellel való egybevetése útján a Kúria ezt a kitételt a biztosítás megtiltására nézve feltételszabó rendelkezésnek minősítette. A vagyon megőrzése magában véve nem lehetett feltétele a biztosítás megtiltásának, mert a megőrzésre való kötelezettség törvénynél fogva amúgy is fennáll, mint az előörökös korlátolt rendelkezőjogának folyománya. 56. .4 végrendeleti tanuknak nem kell a végrendelkezőt régebbről személyesen ismerniök, hanem elég, ha a végrendelkezést megelőzően ismerik őt meg annyira, hogy személyazonossága iránt kétség ne lequen. TT, , y (Kúria 1927. nov. 24. P. I. 4822 1926. sz.) Indokok;... Az 1876. évi XVI. t.-c. 3. §-a szerint a végrendeleti tanuknak képességgel kell bírniok annak bizonyítására, hogy az örökhagyó személyében csalás vagy tévedés nem történt. A végrendeleti tanuknak azonban nem kell a végrendelkezőt régebbről személyesen ismerniök, hanem elég, ha a végrendelkezést megelőzően ismerik őt meg annyira, hogy személyazonossága iránt kétség ne legyen.
