Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

Magánjogi Döntvénytár. 1\\ vételár fizetését tőlük egyenkint és csak fele-fele részben lenne jogosított követelni, mert a fele-fele rész csak a vevők eszmei tulajdoni arányára vonatkozik, mivel az ingatlan természetben elosztva nem lett, azonkívül a vételár egységesen van megállapítva és meg van határozva, hogy azt a vevők miként tartoznak fizetni, nevezetesen mindig ügy, hogy a vételár, illetőleg a hátralék, osztatlanul szerepel s azt a vevők egészben, nem pedig megosziva kötelesek szolgáltatni és a vételárhátralék is ugyancsak egész összegben s az egész ingatlanra lett a felek megállapodása szerint jelzálogilag biztosítva. Adott esetben tehát a jogügylet természetéből és tárgyának jogi oszthatatlanságából folyólag a vevőket illetőleg a vételár fizetése tekintetében egyetemleges kötelem keletkezett. Ebből következik, hogy az elsőrendű alperes, mint eredeti vevő az egész vételárhátralékot, vagyis 26,232 Pengőt köteles a vevőtársával egyetemleg vállalt kötelezettség alapján megfizetni. Nem találta azonban a kir. Kúria az elsőrendű alperest a követelésnek az ingatlanból a bekebelezett zálogjog rangsorában leendő kielégítése tűrésére kötelezendőnek, mert ez a végrehajtási eljárás során arra vonatkozó külön marasztalás nélkül is eszközölhető, de a tőke összegét illetőleg csak 40,000 korona erejéig. A zálogjog ugyanis 40,000 korona erejéig van az alperesek ingatlanára bekebelezve és ez a bejegyzett összeg nem értékelhető át, mert, bár a telekkönyvből kitűnik, hogy a zálogjog alapja vételárhátralék követelés, mégis csak a telekkönyvben kitünteteti összeg lehet az irányadó arra nézve, hogy az ingatlanból a bekebelezés rangsorában leendő kielégítés tűrése mily mértékben foglalhat helyet, mivel a bejegyzett összeg megváltoztatása esetén a telekkönyvi közhitel érdeke szenvedne csorbát, amennyiben a későbbi jelzálogos hitelezők, akik a telekkönyvben bízva szereztek jogot, azzal, hogy az ő követelésüket megelőző valamely tehertétel a bejegyzettnél magasabb névértékűnek mondatnék ki, szerzett joguk tekintetében sérelmet szenvedhetnének. Erre való tekintettel a másodrendű alperes, mint dologi adós, nem az átértékelt vételárhátralék összege, hanem a bekebelezés szerinti 40,000 korona névértékben számítandó tőke erejéig köteles az ingatlanból való kielégítést tűrni, amely kötelezettség azonban kiterjed a tőke járulékát tevő kamatokra is, aminek az 1881. évi LX. t.-c. 192. §-a rendelkezéseire tekintettel nem lehet akadálya az, hogy a kamatok erejéig a zálogjog nincs bekebelezve. = Ad I. Vételár valorizálására I. az előző 46. sz. esetet. V. ö. Mjogi Dtár XVIII. 39., 48. — Ad II. Mjogi Dtár X. 184,, v. ö. Dtár III. f. XXVI. 113. Megfordítva : közös tulajdonos eladólársak a vételárból őket illető részekre nézve — külön kikötés nélkül — nem egyetemleges hitelezőtársak Mjogi Dtár XVII. 78.