Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIX. kötet (Budapest, 1927)

72 Magánjogi Döntvénytár. Indokok: Az alperesnek a tárgyi felelősségen alapuló kártérítési kötelezettségét nem szüntette meg az a körülmény, hogy a leégett házra vonatkozó építési engedély megadása elölt a hatóság az alperest nem hallgatta meg. Ugyanis a meghallgatás az 1881. évi XLI. t.-c. 20. §-ának 2. bekezdése szerint a hatóság dolga, a hatóság eljárását pedig az építtető nem köteles a szabályok pontos megtartásának szempontjából ellenőrizni. Különben az adott esetben az építtető már amiatt is fellehette, hogy a hatóság az engedélyezési eljárásban a törvényhez tartotta magát, mert az alperes, noha láthatta, hogy az ő meghallgatása nélkül építkeznek, az ellen mégsem tiltakozott. Ily körülmények között a meghallgatás elmulasztásának nem lehet hátrányos következménye az épíltetőre vagy jogutódaira nézve. Hogy pedig az épület a teleknek nem azon a helyén épült fel, amely az engedélyezési helyszínrajzban az épület helyéül fel van tüntetve, az a fellebbezési bíróság által helyesen kifejtetteken felül az adott esetben még azért is közömbös, mert a 19. sorszámú szakértői vélemény és az ahhoz csatolt helyszínrajz szerint az engedélyezés helye sincsen távolabb a vasúti pályatesttől, mint az a hely, ahova a villa épült. Az alperesnek a jogalap kérdésében előterjesztett felülvizsgálati panasza tehát alaptalan. De alaptalan a kárösszeg valorizálása miatt emelt panasz is; mert nyilvánvaló, hogy a felperes kára csak úgy térül meg, ha az alperes a kárbecslés napja szerinti értékben fizet. A kártérítési kötelezettség kérdésében pedig egészen közömbös az a körülmény, hogy az alperes az 1922. és 1923. üzleti évben veszteséggel dolgozott-e avagy nem. A felperes felülvizsgálati kérelme is alaptalan abban a részében, amelyben arra irányul, hogy az alperes a felperes által időközben történt eladás vételárának betudásával annyit fizessen, amennyit a villa ma megérne, ha le nem égett volna. A kártérítés összegének megszabásában ugyanis általában a kártétel időpontja az irányadó. (P. H. T. 557. sz.) Az ezen időpont szerint — illetőleg a valamivel későbbi szakértői szemle időpontja szerint — számított helyreállítási költséget, ideértve az eső elleni védekezésül szükséges ideiglenes tető költségét is, a felperes teljes egészében megkapja. Ha tehát igaz is, hogy a megrongált villát 1923-ban áron alul volt kénytelen eladni és ezzel további kár érte, azért az alperes már nem felelős, mert ezt a felperes egyéni helyzetéből előállott oly rendkívüli kárnak kellene tekinteni, amelyért az alperes csak szándékosság vagy súlyos gondatlanság esetében lenne felelős. Már pedig az utóbbi esetek egyike sem forog fenn, tehát a felperes által ajánlott további bizonyítás mellőzése n§m ütközik az anyagi jogba.