Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVII. kötet (Budapest, 1925)

7Í Magánjogi Döntvénytár. A kir. Kúria: Az újító felperesek felülvizsgálati kérelme következtében a fellebbezési bíróság ítétetét feloldja és utasítja a fellebbezési bíróságot, hogy a tényállást az alább kifejtetleknek megfelelően állapítsa meg és azután hozzon a kifejlendókhöz képest az összes költségekre, ideértve a felülvizsgálati eljárási költségeket is, kiierjedő újabb határozatot. Indokok: A perújítás kérdése s így a perújítási kereset tárgytalanná válik, ha a perújítással megtámadott ítélet a perújító félre nézve egyéb módon már hatályát vesztette, s annak alapján a perújító fél nem teljesített és többé nem is tartozik teljesíteni. Mielőtt tehát eldöntetnék az, hogy a perújítási keresetben felhozott alapokon ezúttal van-e helye perújításnak, előzetesen az a kérdés döntendő el, hogy a megtámadott ítéletek hatályban vannak-e s azok alapján az újító felperesek teljesítettek-e vagy tartoznának-e teljesíteni ? E részben irányadó, hogy az alapperbeli ítéletek szerint az alperes vételi joga megszűnik, ha az ingatlanok 1921. június 30-iki értékét 15 nap alatt le nem fizeti vagy bírói letétbe nem helyezi. Másfelől azonban irányadó az is, hogy a megtámadott ítéleteknek helyes értelme az, hogy az alperes az 5.152,408 K vételárat a pénznek 1921. évi június hó 30-iki értékében köteles megfizetni, s ehhez képest az alperes csak akkor felelt meg kötelezettségének, ha a fizetés, illetve a bírói letétbe helyezés idejében nemcsak az 5.152,408 K-t, hanem az időközi értékkülönbözetet is megadta. A kir. Kúriának III. 7531/1922. sz. végítélete ugyanis oly szoros kapcsolatban van a III. 1541/1921. sz. közbenszóló ítélettel, hogy az alperesi szolgáltatás szempontjából a közbenszóló ítélet álláspontját irányadónak kell tekinteni. Erészben döntő ez ítéletnek az a megállapítása, hogy «a felek mindegyike az anyagi érdekkiegyenlítést tartotta szem eIŐtt» s hogy nem engedhető meg, hogy a felperesek vagyoni romlásával az alperes meg nem engedett vagyoni előnyhöz jusson. Ehhez járul, hogy észszerűen feltenni sem lehet mást, mint hogy a felperes az 1921. július hó 30-iki pénzértéket tartotta szem előtt s a bíróság is ezt célozta, mert hiszen enélkül a hangsúlyozott «anyagi érdekkiegyenlítés» nem lett volna elérhető és a felperes vagyoni romlása, alperesnek pedig meg nem engedett vagyoni előnyhöz jutása nem lett volna elkerülhető, ha felperes az alperes teljesítése idejében, ami csak a kir. Kúria végítéletének meghozatala, tehát 1923. évi február 21-ike után következhetett be, nem kapta volna meg azt a valóságos pénzértéket, amelyet úgy az ingatlanok, mint a pénz 1921. júl. 30-án képviseltek. Köztudomású dolog ugyanis, hogy 1921. jún. 30-tól 1923. febr. 21-ig, illetve az alperes részéről;