Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVI. kötet (Budapest, 1924)

Magánjogi Döntvénytár. 147 Idevonatkozóan alperes felülvizsgálati kérelmében felhozta azt, hogy az Igazságügyi Orvosi Tanács a hozzá intézett arra a kérdésre, hogy U. Sándorné a szerződéskötés idején akaratának szabad elhatározási képességét kizáró elmegyengeségben szenvedett-e? véleményt nem nyilvánított. Alperesnek ez az előadása az Igazságügyi Orvosi Tanács 36. sz. alatti szakvéleményének meg nem felel. Igaz ugyan, hogy a kérdéses véleményben az foglaltatik, hogy «a tanács csak azt állapíthatja meg, hogy a szakértők azon feltevése, hogy U.-né elméje 1916-ban már nagyobb fokban elgyengült, orvosilag jogos suppositio» — ámde e szakvéleményben az is foglaltatik, hogy ha J. Dezső tanúnak — az általa U.-né nevében alperes ellen szerződés érvénytelenítése iránt vitt perrel kapcsolatban — néhai U.-né magatartására és előtte tett nyilatkozataira vonatkozó vallomása a valóságnak megfelel — akkor ez elég bizonyíték amellett, hogy U.-né már akkor nagymértékben befolyásolható, zavaros elméjű confusus és feledékeny öregasszony volt és a szakértőknek különben is jogos feltevése teljesen beigazoltnak vehető. Dr. K. Dezső és dr. T. József orvosszakértők a 19. számú jkvben felvett vallomásukban és a jkvhöz csatolt 1917. augusztus 16-án kelt szakvéleményükben arra az eredményre jutottak, hogy «U. Sándorné aggkorával járó gyengeelméjűségben szenvedett és ezen állapota miatt ügyeinek önálló vezetésére és vagyonának kezelésére nem alkalmas és ezen állapota a birtokeladás idejére visszavezethető)). A fellebbezési bíróság ítéleti indokolásából kitűnik, hogy a J. Dezső tanú vallomásában foglalt tények tényállásként megállapíttattak és ekként valóknak bizonyultak. Ezek szerint az Igazságügyi Orvosi Tanács szakvéleménye foglal magában feleletet a tanácshoz intézett s fentebb idézett kérdésre. Nem vitathatja tehát alperes azt, hogy az Igazságügyi Orvosi Tanács özvegy U.-nénak a kritikus időben fennállolt elmeállapotára véleményt nem nyilvánított, mert ez a vélemény dr. K. Dezső és dr. T. József orvosszakértőknek véleményét megerősítette. A dolog lényege ezek szerint azon fordulván meg, hogy az Igazságügyi Orvosi Tanács a most nevezett orvosszakérlőknek azt a véleményét megerősítette, hogy U.-né elmegyengesége, amely a szabad akarati elhatározást kizárta, már az 1916-iki ügyletkötés idején (febr. 4.) fennállott; közömbös az, hogy az Igazságügyi Orvosi Tanács véleményének idevonatkozó részét a fellebbezési bíróság akként idézte, hogy U.-né már 1916. február 4-én befolyásolható, confusus, zavaros elméjű, feledékeny öregasszony volt. Ugyanerre figyelemmel közömbös az is, hogy a fellebbezési bíróság ítéletének indokai szerint özv. U.-nét már 1916. szép-