Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIV. kötet (Budapest, 1922)

Magánjogi Döntvénytár. megerősíti az 1907: XIX. tc. 94 §-ának első bekezdése, amely a járadékot élvezőnek csupán a sérüléssel kapcsolatos állapotában, tehát semmiképen sem a személyén kívül eső gazdasági körülményekben bekövetkezett változást ismer el olyannak, amely a megállapított járadéktól eltérő összegű járadék megállapításának alapjául szolgálhat. Összes tételes jogszabályaink rendelkezéseivel szemben, amelyek szerint a balesetért felelős személy terhére félremagyarázhatatlanul kártérítési kötelezettség van meghatározva : ezt a kötelezettséget bármi részében is tartási kötelezettséggé minősíteni már csak azért sem lehet, mert tartási igényről minden k*éts»égen kívül csak oly esetben lehet szó, ha alapjául tartási kötelezettséget megállapító jogviszony szolgál, ilyen jogviszonyt pedig a balesetért tárgyi felelősséget maga után vonó kötelezettség a kötelezettség a kötelezett és a jogosult közt nem teremt. Nem teremt ilyen jogviszonyt az 1874: XVIII. tc, i. §-ának 2. pontja sem, amely úgy rendelkezik, hogy abban az esetben, ha a baleset következtében elhalt egyén valakinek eltartására vagy neveltetésére törvényes gyakorlatnál fogva volt köteles, a kártérítési kötelezettség körébe esnek az ily személy ((tartási és illetőleg neveltetési költségei is, amennyiben azok a halálozás következtében tőle elvonatnának». E rendelkezés értelmében ugyanis — amint idézett szövegéből kitűnik — a tartás és neveltetés költségeit nem a tartáshoz és a neveltetéshez szükséges egész összegben kell megfizetni, hanem csak annyiban, amennyiben ezek a költségek a tartásra vagy nevelésre szoruló egyéntől «a halálozás következtében elvonatnának», vagyis a fizetési kötelezettség csupán az elhúnyt keresményének keretén belül mozog, amely korlátozás szintén azt bizonyítja, hogy itt kártérítésről van szó, nem pedig tartási és neveltetési kötelezettség teljesítéséről. De ha az ellenkező felfogás volna helytálló, ebből az a visszásság következnék be, hogy a sérültnek tartásra jogosult hozzátartozói jobban járnának abban az esetben, ha eltartójuk a baleset következtében meghal, mint abban az esetben, ha életben marad, mert az első esetben a tartásukhoz szükséges egész összeget igényelhetnék, holott a második esetben a sérült rendszerint legfeljebb a fennálló jogszabályokhoz képest megállapított uiolsó keresményének megfelelő összeget kaphat és fordíthat hozzátartozóinak eltartására. A balesetet szenvedő halálának esetében az utána tartásra vagy neveltetésre jogosult egyébiránt a javára megítélt járadék felemelését sikeresen nem is kérheti, mert a megítélt járadék felemelésének kérelmezésére az 1874 :XVIII. tc. 5. §-a értelmében csak maga a balesetet szenvedő jogosult, de nem egyszer-