Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIV. kötet (Budapest, 1922)
Magánjogi Döntvénytár. kötelezi, hogy 15 nap és végrehajtás terhe alatt a felperesnek 30,000 K tőkét, ennek 1920. május l-lől járó 5 % kamatait stb. megfizessen. Indokok : A perben kérdéses ingatlan vételi jogügylet 1919. november 23-án köttetvén, e szerződés érvényességének elbírálánál a királyi minisztérium 4420/1918. sz. M. E. rendelet iniézkedései az irányadók; ennek a rendeletnek 1. $-ában foglalt irányadó rendelkezését azonban a fellebbezési bíróság nyilván figyelmen kívül hagyta akkor, amidőn az alapul szolgáló szerződést érvényesnek ismerte el és annak joghatályt tulajdonít, a fellebbezési bíróság döntése ekként anyagi jogot sért és így a felülvizsgálati kérelemnek helye van. A rendelet hivatkozott §-a ugyanis megszabja, hogy az ingatlant elidegenítő jogügylet érvényességéhez és a szerződés kötését megelőző előzetes megegyezéshez is, a jogügyletnek okiratba foglalása szükséges. A rendelet ezen rendelkezéséből azonban nyilván következik, hogy az okiratba foglalt szerződésnek mindama alkatelemeket magába kell foglalnia, amelyek az elidegenítéshez szükségesek, kövelkezéskép annak csak oly írásos szerződés felel meg, amely a szerződés összes fellételeit magában foglalja és amely az ingatlan átruházását maga után vonja, illetve erre alkalmas. Már pedig a jelen esetben megkötött és a perhez 3. 7. alatt csatolt írásos szerződés ezeket a feltételeket nélkülözi, amenn\iben abban a birlokba vétel iránt nincs rendelkezés és nem tartalmaz intézkedést, hogy a vevő mily fellélel mellen és mikor lép birlokba. üe etiol eltekintve, a fellebbezési bíróság megállapította, hogy S. József a felperes i>pánja H. Józsefnek a vétel megkötéséhez feltétlen megbízást adott és H. József mint felperes megbízottja ezen megbízás alapján kötötte meg a 3. 7. alattiban foglalt szerződést, azonban azt a fellebbezési bíróság már nem állapította meg, hogy S. József a felperestől kapott-e és mily megbízást, már pedig S. József mint a felperes ispánja ebben a minőségben nem voll jogosítva arra, hogy a felperes nevében is azt kötelezőleg ingatlan vételi jogügyletet akár közvetlenül, akár közvetve megköthessen. Ily jogügyletnél a felperest kötelezően csak az ettől nyert külön megbízás alapján és annak korlátai között járhatott el, amely megbízásra, mint a szerződés kötését megelőző előzetes megegyezésre is áll az a jogszabály, hogy annak érvényességéhez szükséges, hogy az okiratba legyen foglalva. A fellebbezési bíróság pedig nem állapílolta meg, hogy S. József a felperes ily előzetes írásba foglalt és a vétel feltétlen megkötésére feljogosító meghatalmazást nyert volna, a H. József által kötött szerződés tehát már ez okból nem lehet a felperesre