Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIII. kötet (Budapest, 1921)
Magánjogi Döntvénytár. cáfolat annál kevésbé jöhet figyelembe, mert az irányadó tényállás szerint negyedik rendű alperes is, aki a kiskorúak hányadaiért a felpereseknél nagyobb vételárt adott, a C) alatti szerződéssel nem csak ezeket, hanem az egész ingatlanságot vette meg. A fennállott birtoklási közösségből és az egyes hányadokelkülönített értékesítésének hátrányos voltából, valamint azokból; a további tényekből, hogy az A) alattinak 2. pontja értelmében az adott foglalót meghaladó vételárt felperesek csak az A) alattinak gyámhatósági jóváhagyása után kötelesek megfizetni és hogy e jóváhagyás elnyerése végett felperesek a kialkudott vételáron? felül további 1000 K vételártöbblet fizetésére kötelezték magukat: nem nyilván helytelenül, hanem ellenkezőleg helyesen, mert okszerűen vonta le a fellebbezési bíróság azt a következtetést, hogy az A) alatti megkötésével a felek szerződési akarata az ingatlanság egységes eladására és megvételére irányult és hogy ennek értelmében a szerződés az eladó nagykorúak hányadaira vonatkozólag is hatályát veszti, helyesebben: hatálytalan marad, ha az a gyámhatósági jóváhagyás megtagadása miatt az eladó kiskorú hányadai tekintetében hatályba nem léphet. Az pedig önként értetődik, hogy ennek a szerződési kikötésnek a jelentőségén mit sem változtat az, hogy a feleknek erre vonatkozó akaratkijelentése nem kifejezetten, hanem hallgatóan történt. Nincs tehát semmi alapja annak a felülvizsgálati panasznak, mely az A) alattinak szóbanforgó magyarázatát mint helytelen következtetésen nyugvót támadja. De teljesen alaptalan az a felülvizsgálati panasz is, mély szerint az A) alattinak ez a megtámadott magyarázata beleütközik abba az anyagi jogszabályba,, hogy a társtulajdonos a maga ingatlansági hányadrészével korlátlanul és a többi társtulajdonosra való minden tekintet nélkül rendelkezik. Mert a fentiekből kitűnően a fellebbezési bíróság nem azért állapította meg az A) alattinak hatálytalanságát a nagykorú eladókra vonatkozólag, mintha ezek valamely jogszabálynál fogva hányadaik- felett önállóan és elkülönítve nem rendelkezhettek volna, hanem tisztán azért, mert ők hányadaikról a jelen esetben elkülönítve nem rendelkeztek. Az előadottak szerint az A) alatti a nagykorú eladók ingatlansági hányadaira nézve azért nem léphetett hatályba, mert annak a kiskorú eladók érdekében megkívánt gyámhatósági jóváhagyása jogerősen megtagadtatott. Minthogy pedig ennek a gyámhatósági határozatnak a hatályát nem érinti az a körülmény, hogy a határozat esetleg ne-