Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)

Magánjogi Döntvénytár. 125 Indokok: Az alsóbíróságok helyesen állapították meg, hogy felperesnek az elmegyógyintézetbe való beszállítása nem volt önkényes, hogy az alperesi alkalmazottak felperest nem bántalmazták és ebből folyólag helyesen mondták ki, hogy az ezeken alapuló tényekre fektetett kereseti igény nem jogos; eszerint tehát még az a további vitás kérdés döntendő el, hogy az elmebetegség miatt megfigyelés alatt álló felperes által megkísérlett öngyilkosság megakadályozása közben rajta ejtett ujjficam gyógyítása szakszerűtlen kezelés okából nem vezetett eredményre és emiatt kártérítést felperes jogosan követelhet-e? A tanúknak egybevetett vallomásai, valamint a per egyéb adatai alapján erre vonatkozólag megállapítható, hogy felperesnek kérdéses ujja a megsérülés után azonnal vétetett gyógykezelés alá, azt a fellépett daganat eloszlatása végett alperes alkalmazottai hideg borogatással ellátták, majd szilárd kötést alkalmaztak, sőt a kificamodott ujjnak dr. E. által való újra helyreállításával gipszkötést is alkalmaztak; felperes azonban a kötéseket nem tűrte és ismételten lelépte. E tényállásból kilűnőleg a ficamnál a helyretétel, vagyis oly módszer alkalmaztatott, amely módszerrel a szakértők szerint is a ficam gyógyíttatni szokott; és ámbár a szakértők a jelen esetben helyes eljárásnak azt véleményezték, hogy felperesnek ujját a különösebb jártasság és képességgel bíró sebészorvos állal kellelt volna kezeltetni, utóbbi esetben is csupán feltételezték, hogy azzal a sérülés ellátása jobban sikerülhetett volna. A szakértők adott véleményéből sem lehet tehát jogos következtetést vonni arra nézve, hogy felperes kereseti gyógykezelése az átlagos képességű orvostól várhaló jártasságnak meg nem felelt, hogy a kedvező eredmény a gyógykezelés meg nem felelő volta miatt maradt el és hogy ezt az orvosi szakismeretek átlagos mértéke mellett előre látni lehetett volna. Minthogy pedig alperes kártérítési felelőssége is csak emez esetek fennforgása mellett állapítható meg; mert szakszerűtlen kezelésnek csak az tekinthető, amelyet, mint határozottan károst a gyógytudomány kizár és amelynek kétségtelen káros volta átlagos gyógyismeret mellett előre is felismerhető és látható; minthogy továbbá a kedvező eredmény elmaradása, valamint az egyes betegség kezelésére való egyéni kiválóság és nagyobb jártasság a szakszerűtlenség megállapításánál figyelembe nem jöhet, mert előbbit illetőleg döntő csak az, hogy a használt módszert a gyógytudomány mint kétségtelen károst kizárta légyen ; utóbbit illetőleg pedig azért, mert a gyógykezelés jogosultsága nem az abban való különösebb egyéni kiválóság és